2010. szeptember 19., vasárnap

Simon Jacobson :Tartalmas élet(28)

 

Hogyan kerülünk kapcsolatba az Örökkévalóval?


Mivel az Örökkévaló akarja, hogy egyesüljünk Vele, ezért teremtette meg azokat az eszközöket, amelyek révén ezt megtehetjük. Ez a folyamat puhatolózással, kérdezősködéssel kezdődik, majd a létünk fájdalmaival való tusakodásokon keresztül eljut az értelem kereséséig. Lassanként, lépésről lépésre másszuk meg a valóság hatalmas hegyét; egyes kérdésekre választ találunk, s közben újabb kérdésekre bukkanunk; mind mélyebb és mélyebb válaszokat kapunk, mígnem végezetül kapcsolatba kerülünk és egyesülünk az Örökkévalóval. Eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy az Örökkévalót nem határozhatjuk meg; belátjuk, hogy Ő fölötte áll minden meghatározásnak, még a „meghatározhatatlan” fogalmának is. És ez a végső egyesülés: a meghatározások és paradoxonok világában felismerjük a minden meghatározás és paradoxon fölött álló Örökkévalót.
Ebben a világegyetemben mindennek két dimenziója van: egy külső és egy belső dimenziója. Idővel önmagunkban is fölfedezzük ezt a kettősséget. Felismerjük, hogy bár testünk a láthatóbb, a külső dimenziónk – mégis a belső dimenziónk a fontosabb: érzelmeink, vágyaink, céljaink és lelkünk.
Rá kell szoktatnunk magunkat, hogy a világegyetemet ugyanígy szemléljük, azaz „kívülről befelé” szemléletünket „belülről kifelé” személetre kell változtatnunk. Ahelyett, hogy először a külső burkot vesszük szemügyre, s aztán haladunk befelé, meg kell tanulnunk, hogy bensőnket tekintsünk elsődleges erőforrásunknak.

Ez nem egyszerű feladat, mivel egész életünk úgy telik el, hogy kívülről befelé szemléljük a világmindenséget. Eleinte lehetetlennek tűnik majd felfogni, hogy az Örökkévaló mennyire különbözik tőlünk. Az Örökkévaló azonban felruházott minket azzal a képességgel, hogy szólhassunk Róla, és tudtunkra adta, hogy ezt meg is kell tennünk. Önmagunkban is megtalálhatjuk Istent, és ugyanakkor tudatára ébredhetünk, hogy Ő magasan fölöttünk áll.
Kötelességünk és legfontosabb feladatunk, hogy felismerjük a különbséget az emberi és az isteni lét között, s hogy elfogadjuk azokat a lehetőségeket, amelyeket az Örökkévaló azért biztosít számunkra, hogy egyik birodalomból a másikba költözhessünk.

Ahhoz, hogy megtaláljuk az Örökkévalót, lassanként hozzá kell szoktatnunk magunkat a lelki fejlődéshez. Addig kell emelkednünk fokról fokra, míg el nem kezd előttünk lelki szemszögből, majd végső fokon az Örökkévaló szemszögéből kibontakozni a világmindenség képe. Ez az út teljesíti be az Örökkévalóban kezdődő és végződő kozmikus küldetésünk körét, s ez által teljesítjük be Teremtőnk vízióját.
E folyamat első lépése a magasan fölöttünk létező valóság egyszerű tudomásul vétele, s annak felismerése, hogy valóságunk önmagában nem, hanem csupán az isteni energia kiterjedéseként létezik. A második lépés az, hogy világunkat az Örökkévaló kényelmes hajlékává tegyük. Végül pedig egyesítjük a két valóságot: a miénket és az Örökkévalóét.
Mindezt úgy érhetjük el, hogy anyagi életünket lelki célok szolgálatába állítjuk; arra késztetjük lelkünket, belső valónkat, hogy testünket, külső valónkat magasabb célok felé irányítsa. Előfordul, hogy egy ember élete kilencven százalékát evéssel, alvással, munkával, pihenéssel és más jellegű anyagi szükségleteinek kielégítésével tölti. Ha azonban mindez annak érdekében történik, hogy a fennmaradó tíz százalékot imának, tanulásnak, jótékonyságnak és más istenes feladatnak szentelje, akkor az illető ezzel aktívan átformálja puszta fizikai lényét.
Azáltal, hogy megnyitjuk elménket egy új lehetőség előtt – nevezetesen azelőtt, hogy az ember valósága valójában csak parányi része a mindent felölelő valóságnak –, képesek vagyunk saját emberi létünk határain túllépni. Elkezdünk megtanulni úgy gondolkodni, mint maga az Örökkévaló. Megtanuljuk elfogadni a hitet és az érvelést, a függetlenséget és az egységet. És ha egyszer felülemelkedtünk az emberi gondolat határain, fizikai létezésünkbe is beépíthetjük ezt a magasabb rendű tudást: logikánkba, érzelmeinkbe, és ami a legfontosabb: viselkedésünkbe. Ahogy a bölcsek tanítják: „Mivel az Örökkévaló könyörületes, neked is könyörületesnek kell lenned. Mivel az Örökkévaló együttérző, neked is együttérzőnek kell lenned.”10
Ilyenformán az istenes magatartás egységet teremt az ember és az Örökkévaló között, ami végre e földre helyeztettünk. Megváltozik az egész szemléletünk: időnként már meg-megpillantjuk a „edényben” tündöklő „fényt”. Felismerjük, hogy minden, ami körülöttünk van, az az Isteniség része. Mikor étkezünk, tudjuk, hogy tartalmas és istenes célok érdekében táplálkozunk. Megértjük, hogy minden tárgynak magasztosabb célja van, mint az, hogy egyszerűen csak kielégítse szükségleteinket. Rádöbbenünk, hogy asztalunk tanulásra való, szobánk komoly beszélgetésekre. Munkánk már nem pusztán megélhetés, hanem lehetőség az erkölcsös és etikus magatartásra, és hogy az Örökkévalót világunkba vezessük. Az orvos felismeri az emberi testben az isteni csodát, a mérnök a munkájában az isteni elrendezést és egységet.
És végezetül: megtanuljuk érzékelni az isteni gondoskodást. Rájövünk, hogy a falevél rezdülésétől kezdve a galaxisok mozgásáig mindent az Örökkévaló mozgat. Ahelyett, hogy kívülről befelé szemlélnénk az életet, megtanulunk belülről kifelé tekinteni. Mikor legközelebb üzleti útra vagy nyaralni megyünk, már nem az emberek és a környezet triviális külsőségeivel foglalkozunk, hanem a valóság új szintjén vizsgáljuk létünket, s azt kérdezzük magunktól: Miért vezetett ide engem az Örökkévaló? Milyen mélyebb tanulságot szűrhetek le ezekből az új találkozásokból?
Ahogy megtanulunk értelmet keresni mindenben, ami életünkben történik, úgy válik előttünk mind tartalmasabbá az élet. Mindennapi dolgaink, bármilyen triviálisnak tűnnek is, új értelmet kapnak. Ahogy elkezdjük lehántani az Örökkévaló valóságát elhomályosító rétegeket, úgy fejlődik értelmünk és felfogó készségünk. Elkezd kibontakozni a világ valós értelme. Már nem takarja bizonytalanság és sötétség, hanem a magasabb rendű tudás fényében fürdik.
Ehhez a ponthoz elérkezve, minden eddigit felülmúló tettet vittünk véghez: létünk fenntartása közben felismertük, hogy az isteni egyik megnyilvánulása vagyunk. Ezen túlmenően újfajta energiát vezetünk az „alsó” világba: segítünk feltárni az Örökkévaló lényegét egy olyan világmindenségben, amely eredetileg függetlennek tekintette magát. Felismerjük, hogy világunk, amely úgy érzi, hogy nincs oka, csakis a meghatározatlan és meghatározhatatlan Örökkévaló által jöhetett létre, akinek szintén nincs oka.
Hogy idáig eljussunk, az isteni építész készített számunkra egy térképet, amely feltünteti a világ számos kanyargós, sötét ösvényét. Ez a térkép a Biblia, amely utat mutat az embernek, miként élhet tartalmas, termékeny életet. Lehetővé teszi, hogy bepillantsunk anyagi világunk külső rétegei mögé, s megpillantsuk a benne rejlő istenit. Megmutatja nekünk azokat a jótetteket, amelyeket minden embernek véghez kell vinnie, s amelyek által jobbá tehetjük életünket és környezetünket. Minden embernek – legyen az orvos, tudós, hivatalnok, sofőr, szülő vagy tanító – van egy kis szeglete az anyagi világban, amelyen jobbítania kell, s amelyet elő kell készítenie az Örökkévaló otthonául. És amikor az egész mindenség elkezd teremtője szándéka szerint működni, belépünk a messiási korba, az isteni szándék felfedésének és valóra válásának korszakába.
Önösségünk félretétele és az Örökkévalóhoz való folyamodásunk által nem kevesebbek, hanem többek leszünk. Mivel mind mi, mind anyagi céljaink természetüknél fogva átmenetiek, ugyanilyen átmenetiek anyagi eredményeink is. Ha életünket egy valós és örök valósághoz kötjük, minden tevékenységünk és eredményünk is örökkössé válik. Ne feledjük: az Örökkévaló mindannyiunkat egyedi képességekkel ruházott fel. Földi küldetésünket rajtunk kívül senki más nem teljesítheti; a mi feladatunk, hogy felismerjük ezt a küldetést, és minden energiánkat ebbe az irányba fordítsuk.
Paradox módon a létünk csak akkor nyer értelmet, ha rájövünk, hogy az isteni léthez képest önmagában mennyire értelmetlen. Végül azonban, mikor sikerül az isteni nézőpont magasságába emelkednünk, belátjuk, hogy életünk ennél tartalmasabb nem is lehetne.
Vannak, akik kétségbe vonják az Örökkévaló létét.. Érdekes megfigyelés, hogy sok ember hajlamos jóval nagyobb elszántsággal kétségbe vonni az Örökkévaló létét, mint önmaga egynémely cselekedetét. Gondoljunk bele, hogy fontos döntésekkor milyen gyakran hagyatkozunk mások tapasztalatára. Elfogadjuk az orvosok és a tudósok döntéseit. Elfogadjuk olyan emberek tanácsát, akik megmondják nekünk, hogyan együnk és aludjunk, hogyan játsszunk és dolgozzunk, hogyan öltözködjünk, és hogyan viselkedjünk. Ugyan hányszor kérdezzük meg az orvost, milyen vizsgálatok alapján jutott következtetéseire, ugyan hányszor megyünk be egy étterem konyhájába körülnézni?
Amikor azonban az Örökkévalóról esik szó, szkeptikusabbakká válunk. Miért? Talán félünk a felelősségtől, amit küldetésünk felismerése jelent?
Az emberek manapság mind gyakrabban beszélnek az Örökkévalóról, arról, hogy vissza kellene térnünk a magasabb rendű értékekhez, s hogy mélyebben kellene fölfogni földi küldetésünket. Mindez jó szándékú beszéd – most azonban eljött az ideje, hogy cselekedjünk is.
Engedjük be életünkbe az Örökkévalót. Nem kell hozzá sok. Az Örökkévaló mindössze parányi nyitottságot kér tőlünk, amely által a lehető legszélesebb bejárást biztosítja számunkra az abszolút valóságba. Szenteljük csak életünk egy apró szegletét az Örökkévalónak, de azt a szegletet ne használjuk másra.
Mi vagyunk az a nemzedék, amely révén az isteni jelenlét tudatosul a földön.

* * *


Mikor a Rebbe még csak két és fél éves volt, anyja egy este, miután lefektette, benézett hozzá. Meglepetésére nem találta az ágyban a kicsit. Végigkutatta az egész házat, de nem találta. Végül eszébe jutott, hogy Mikor a Rebbe még csak két és fél éves volt, anyja egy este, miután lefektette, benézett hozzá. Meglepetésére nem találta az ágyban a kicsit. Végigkutatta az egész házat, de nem találta. Végül eszébe jutott, hogy megnézi abban a szobában is, amelyet imádkozásra használt a család. Legnagyobb meglepetésére ott találta hajlongva imádkozó fiát. A Rebbe később bárhová ment, mindenhová magával vitte az imakönyvét. (Folyt.köv.)

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése