2010. szeptember 15., szerda

PIRIPÓCSI "FELTÁMADÁS" :A CSALÓ SÉGEC KIÁLL AZ "ELNÖK" MELLETT

A szédelgő gój szerint "a vallásos zsidóságban

 többségben vannak a gójok, illetve a betértek"

  Amikor turpisságai sorra lelepleződtek; amikor a rabbi-szédelgő ségecről kiderült, hogy nem zsidó; amikor az illetékesek "észrevették", hogy a zavarosfejü ségec jezsuita propagandát folytat "kóser" honlapján – és ennek következtében kitették a szűrét mind a rabbiképzőből (ahol egy évig tanult rabbihelyettesnek és heti szidra értekezéseket is tett közzé), mind a mazsihisz honlapjáról, majd az Új Életből is - - a csaló ségec belátta hogy vége a játszmának.

  Bloggján közzétette, hogy nem megy, befejezi, nem tud zsidóvá  válni egy varázsütéssel – marad keresztény gyökereinél, mert ez az igazi.

                                                  *

  Néhány nappal később azonban jött a "feltámadás". A ségec észrevette, hogy szeretett elnöke "ünnepi" cikket irt a felekezeti lapban, amelyben elitéli a zsidó "kirekesztőket", akik nem szeretik a gój rabbinövendékeket, valamint azt mondják, hogy a vidéki űgyvéd nyalókának nézi a Bazilikát, ahol az elmult rendszer vétkeiért lehet vezekelni egy ökumániákus összerőffenésen, amelyen az illető – a mama nevében! – összeveti a Holokausztot Trianonnal és megmondja – hiszen ő jelenleg a megmondó ember – hogy trianon rosszabb volt...

 Ez olvasván, a volt rabbi-jelölt és jelenlegi jezsuita misszionárus – azonnal feltámasztotta poraiból korábban bezárt bloggját és dörgedelmes cikkben támogatja az elnök urat; dicséreteket osztogat néhány neki tetsző rabbinak (egyiküknek kilátásba is helyezi az orsz. Főr. Cimet), majd megállapitja, hogy a vallásos zsidók többsége ma  - gój, olyan mint ő, aki tévedésből zsidónak hiszi magát, vagy betért á lá siputca.

   Tessék csak elolvasni az idézetet:

"A vallásos zsidóságban - egyes vélemények szerint többségben lévő- vallásjogilag nemzsidó vagy betért híveket eddig szabadon lehetett szapulni, másodrendű zsidóként kezelni. Szavuk és lobbierejük azonban egyre erősebb lesz és sokat számíthat a jövő áprilisi Mazsihisz elnökválasztáson is. Bár hibái és stílusa miatt többször kritizáltam a Mazsihisz elnökét, most el kell ismernem: nemcsak korrekten, hanem taktikusan cselekedett.

A "szektás" és kirekesztő zsidóság részéről korábban több támadás érte Feldmájert, mert hívő zsidóként résztvett a történelmi egyházak Bazilikában tartott Trianon-megemlékezésén és megjelent a Kelemen Kata rabbinő által vezetett reformzsidó közösség ferencvárosi "zsinagógaavatóján". Feldmájer számos kérdésekben nyitott és modern gondolkodású, bár mindez nem feledteti március 15-ei hisztérikus hangvételű felhívását, amely indokolatlannak és túlzónak bizonyult."

                                                                 ***

Ez persze csak kis része a "támogató" cikknek. A következő választásokon – helyezi kilátásba a csaló ségec jezsuita – ők fogják a következő elnököt megválasztani...

    Ha a zsidóság szervezetei nem folyamodnak az önvédelem minimális eszközeihez, és nem közösitik ki maguk közül a jezsuita csaló ségecot – magukra vessenek. Nem lesz hol és kinek panaszkodni, ha a féreg belűlról rothasztja el – elnöki segédlettel – a még meglévő alapokat és a magyar zsidóságot egy jezsuita, jézus-hivő közösség fogja reprezentálni, kifelé és befelé.

4 megjegyzés:

  1. Kettőnk közül egyébként nem engem használnak eszköznek. Magát manipulálják, eresztik rá másokra, miközben a háta mögött kinevetik és leszólják. Legyen büszke a barátaira...

    VálaszTörlés
  2. Egyébként a jövőben nem kívánok foglalkozni magával. Nem fogok idekattintani, szóval keressen mást, akin kiélheti magát.

    VálaszTörlés
  3. Ugy latszik,a rettegett Ivannak jezsuitai martirszerep jut.

    p.s.: valoban ha ilyen gojok bomlasztjak a levegot,ott mar reg golesz dalesz van.


    (Hanna Hollandiabol)

    VálaszTörlés
  4. az egész egy méltatlan lason hara!!!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés