2010. szeptember 4., szombat

Netanjahu: A magyar zsidó élet újjáéledésének szimbóluma

MA, VASÁRNAP, AVATJÁK FEL AZ ŐSÚJ

ÓBUDAI CHÁBÁD ZSINAGÓGÁT

 

Pálmai Tamás interjúja Köves Slomóval


Ma,vasárnap szentelik  fel  az ősúj  óbudai zsinagógát, amely egyben a főváros legrégebbi zsidó imaháza. Az eseményre hivatalos a kormány több tagja is. A nevezetes eseményről és az épületről kérdeztük Köves Slomó rabbit, az egyik budapesti chábád sáliáchot,  aki maga is lapátot ragadott a felújítás során.



- Rabbi Úr, mikor épült a zsinagóga?
- Ennek az imaháznak az elődje már a XVlll. század közepén itt állt, de az igazi reneszánsz csak a XlX. század elejére tehető. A jelenlegi épületet 1821-ben adták át.

- Meddig szolgált az épület hitéleti célokat?
- A holokausztig, majd 1947-ben megpróbálták újraszervezni a közösséget, amely tudtommal egészen 1957-ig működött is. Akkor az épületet bezárták és eladták, így később textilmúzeum, majd a televízió ötös stúdiója működött benne.

- Akkoriban nagyon sok, nagy és látványos műsor készült itt. Miként leltek ismét rá az épületre?

-Közösségünket már régen foglalkoztatja a gondolat, hogy Budán is kellene nyitni egy centrumot, hiszen jelenleg a zsidó közösségi gócpontok nagy része a pesti hetedik kerület köré csoportosul, pedig érdeklődők mindenütt élnek a városban. Címlistánk szerint például itt Óbudán több mint ezer család él, olyanok, akikre számíthatunk, és reményeink szerint ők is számítanak ránk Végül az idei év januárjában hívták fel a figyelmünket erre az épületre, és áprilisban már meg is kötöttük a bérleti szerződést. Akkor kezdődtek itt a munkálatok, először a feltárás, állványzatbontás, most pedig a helyreállítás. El kell mondanom, hogy szinte a csodával határos módon, amikor a takarólemezeket leszerelték, egy nagyon szép, részleteiben igen jó állapotú ornamentika tárult a szemünk elé, ennek a helyreállításán most dolgozunk.

- Honnan van minderre pénz?
- Ebben a felújításban eddig csak helyi magánadományok nyújtják a biztonságot.

- Az újraszentelésre, úgy tudom, még nem készül el a munka.
- Így igaz, egyelőre, csak működő és fogadóképessé tesszük a zsinagógát, amely attól kezdve már fogadhatja a reményeim szerint a vele együtt épülő gyülekezetet.

- Apropó gyülekezet, nem tart attól, hogy a már itt működő más zsinagógákkal feszültség keletkezik abból, hogy átjönnek ide a hívők?
- Nem, de ha lesz is ilyen, azt tekintsük egyszerű versenynek. A talmud szerint "a bölcsek  versengése oko
zza a bölcsesség gyarapodását".

- Ennek a zsinagógának ön lesz a rabbija, mit képzel ide, milyen helyet?
- Egy olyan zsidó hitéleti, kulturális közéleti centrumot, ahol nemcsak az istentiszteletek idején érdemes megfordulni. Terveink között szerepel a kóser kávéháztól kezdve az előadótermeken át az oktatásig sok minden, ezek a funkció az épület készenléti fokozatai szerint kezdik meg majd a működésüket.

- Az újraszentelés, egy nagyon fontos zsidó ünnep, az újév előtt néhány nappal történik meg, kikre számít, kik jönnek el?
- Legnagyobb örömömre, máris több száz barátunk és támogatónk jelezte érkezését, de itt lesz Semjén Zsolt miniszterelnök - helyettes, Martonyi János külügyminiszter, valamint Jakov Marghi izraeli vallásügyi miniszter is, a felszentelést pedig nem más végzi, mint Jona Metzger izraeli főrabbi, hogy csak néhány személyt emeljek ki az impozáns névsorból. Az újraszentelésnek amúgy nagyon nagy híre van. Éppen tegnap kaptuk meg Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök üdvözlő levelét is, amelyben egyenesen a "magyar zsidó élet újjáéledésének szimbólumaként" méltatja az eseményt. Nagy reménnyel tekintek, az esemény záró programja, az adománygyűjtő vacsora elé is, hiszen itt és most minden fillérre szükség van, mert ne feledjük, az Óbudai zsinagóga új életre ébredéséhez fogható, nem történt az elmúlt több mint fél évszázadban,. Egész Európában nincs példa arra, hogy egy zsinagógát ilyen hosszú hányattatás után, ismét a hitélet szolgálatába sikerüljön állítani.

(Forrás: Zsidó.com)

                                                                          ***

Értesülésünk szerint Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyvezető igazgatója,  valamint Feldmájer Péter elnök és több körzeti vezető is részt vesznek az ünnepélyes felavatáson

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése