2010. augusztus 21., szombat

MAGYAR-ZSIDÓ VALÓSÁG 2010

 
 VENDÉGOLDAL

 

"ÁTOKOLÓGIA" : GEDÓCHESZ ÉS "MISZE MESINE", NOMEG

APÁCA EGY TELJES OLDALON – EGY "ZSIDÓ" LAP PORTRÉJA

 

   Nincs igazság a földön és mivel a Sip utca is a földön van – ott sincs igazság. Ha lenne, nem akarnának leváltani (a harmadik emeleti Nagykőrösiek) az Új Élet cimü világlap szerkesztőjét, hanem kitüntetnének és meghosszabbitanának megbizatását további húsz évre.

 

                                          Irta: BUKI-BEN-JOGLI BENDEGÚZ

 

      A lap számról számra jobb. Főleg a gleichsaltolt Heti Szidra rovat, amit a szerény "Ráv" aláirással maga a föszerkesztő  úr ir, illetve humorizál. Mivel úgy gondolja – és ő csak tudja – hogy a nehéz Tóra szöveg csak viccrovatnak álcázva érthető, ezért a jobbnál-jobbik vicceket süti el kéthetente a lap első oldalának balszélén meghúzódó rovatban.

 

 A legutóbbi lapban (augusztus 15) a Ki Távó szakaszról értekezik a  főrab=főszer, amelyben Mózes figyelmezteti a népet, viselkedjen az isteni normák szerint, mert különben...

 

A cim "Egy kis átokológia"  és benne a zsidó átkozódás kiskátéja, akárcsak a néhai Borsszem Jankóban reb Menáchem Ciceszbeiszer szörnyü átkozódásai. Ja, hogy az élclap volt,  és nem a magyarországi zsidóság központi lapja? Na és? – mondta egy volt miniszterelnök amikor a pufajkáról kérdezték.

Vannak illusztrációként szolgáló példák is, mint pl a gedóchesz és a "misze mesine", amiről az  illusztris iró nem tudja hogy mi és ezért "Hogy tépnéd meg a ruhádat!"-nak forditja, de mentségére zzolgáljon, hogy nem ez az egyetlen ám-háárácesz a cikkecskében.

 

     Ennél sokkal autentikusabb egy katólikus szentbeszéd, amely a lap első oldalának  3/4 részét foglalja el, az apáca Slachta Margit fényképével diszitve. Slachta zsidókat bujtatott és mentett a holokausztban és ezért a Jád Vásém elismerésében részesült. De - - -

 

   Egy zsidó lap nem irja le cimoldalon, idézve egy "szent" beszédből, hogy "az apostoli Szentszék megvédte a zsidó népet az igazságtalan bántalmazások ellen..."

A katólikus Uj Ember soha nem szentelné cimoldalát egy zsidónak és a "megvédésről" inkább Torquemadát és a "szent" inkviziciót kellene meginterjuvolni.  Erre a legalkalmasabb, ahogy hallom, a csaló gój "rabbi"jelölt lenne, aki egyébként a lap sztár cikkirója és a föszerk.szék várományosa (ausz Nagykörös).

  Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a kezdeményezés a szentségelésre kőrösi eredetü.  Lehet hogy nem is a bazilika felől fúj a szél (Trianon).Lehet hogy az ortodox nevelésü főszert, szállta meg a slachtai "Szentlélek". Hiszen nem lehet mindig a főcim a MÁRTIRÜNNEPSÉGEK VIDÉKEN.

                                                         ***

 

   Node kedves elvtársak, ne csak épitően kritizáljunk, hanem mondjuk ki az igazat: vannak a lapban érdekes dolgok is, Például az apróhirdetések (Györgyi asszonyság tapasztalatai és a Jogi osztály ahol szintén árulnak templomjegyeket), meg a legzsidóbb eseményről szóló mélyenszántó tudósitás: a lecsópártiak lecsópartija ahová két rabbi és két elnök hivja meg a nagyérdemüt. Lélekben ott vagyok velük, mert szeretem a lecsót....

 

A legjobb persze az utolsó oldalon van, ahol a főszer-főrab. állandó folytatólagos viccrovata kap helyet (Algó, Balgó, Calgó, Dalgó.... Salgó) és ahol megtudjuk hogy rabi egy bé-vel az tulajdonképpen...rabló. Hja, ha mindazt megirná amit tud – de ezt aztán igazán nem lehet elvárni tőle.

 

Ebben a számban is túlteng a jiddiskeit. Héber dátum, zsidó betük (igaz hogy csak kettő, de ne legyünk telhetetlenek). És a lap közli (felkiáltójellel!) mikor lesz Ros Hásáná és Jom Kippur. Hát lehet ennél többet kivánni?

 

                                                        (Folytatjuk)

2 megjegyzés:

  1. חחח גם אני אוהבת אותך שיהיה לך לילה טוב ! =)

    Hanna(hollandiabol)

    VálaszTörlés