2010. augusztus 27., péntek

KI KÉPVISELI A "ZSIDÓ EGYHÁZAT"?

MINDENKINEK VAN PÜSPÖKE,

CSAK A ZSIDÓKNAK NINCS RABBIJA

 

     "Komoly elmozdulás történt az állam és az egyházak közötti bizalom helyreállításában, de emellett fontos a kapcsolatok stabilizálása és kiszámíthatósága is – állapították meg a felek azon a találkozón, amelyen Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a történelmi egyházak vezetőivel találkozott". – közölte csütörtökön a Mazsihisz honlapja.


 A  továbbiakban közli velünk a honlap, hogy  "Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény szerint a megbeszélésre "a magyar társadalom érdekében végzett közös munka előremozdításának szándékával, a partnerség szellemében került sor".

Szászfalvi László szerdán fogadta hivatalában Erdő Péter bíborost, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökét, Bölcskei Gusztáv püspököt, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnökét, Ittzés Jánost, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspökét, valamint Feldmájer Pétert, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnökét - tudatta a tárca a közleményben
.

                                                                             *

    Eddig a közlemény. Nem lehet tudni ki állapitotta meg hogy a találkozással "komoly elmozdulás történt". Lehet hogy ezt a hivatalos jelentés sugallja, de  az is lehet hogy ez egy ügyvédi megfogalmazás, amit az egyik résztvevő súg. Hogy miért, mi az érdeke, azt csak találgatni lehet.

   Részünkről  a kérdés úgy fogalmazódik meg: hogyan lehetséges az, hogy minden egyházat a legfelsőbb vallási méltóságok (püspökök) képviselnek, mig a zsidókat egy hetedrangu ügyvéd?  Nekünk nincsenek vallási méltóságaink, tudós zsidó emberek, esetleg rabbik?? Hol van az "országos", hol vannak az Orzse professzorai? Vagy esetleg Komoróczy, ha nem Szécsi?

   A jelen pillanatban erre csak a Sip utca tudna válaszolni.

De már nem sokáig.

 

 

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése