2010. július 9., péntek

A REBBE TANITÁSÁT FOGJÁK TERJESZTENI A VILÁGBAN

 

                NYOLC ÚJ RABBIT AVATTAK FEL A              BUDAPESTI CHÁBÁD  JESIVÁBAN

 

Nyolc rabbi növendék érkezett élete jelentős állomásához , amikor Jichak Jehuda Jeroszlavszkij rabbitól  a mult vasárnap Budapesten átvehette a rabbi tevékenységre feljogosító díszes okleveleket. (Szmicha)



A nyolc növendék közül hatan Izraelből érkeztek a nemzetközileg is elismert Pesti Jesiva ódon épületébe, ketten pedig az európai kontinens másik feléről, a távoli Franciaországból.

Jeroszlavszkij rabbi az izraeli Chábád Bét Dinjének  első titk
ára, szóban vizsgáztatta a Pesti Jesiva végzős növendékeit. A mindent felölelő vizsga, során a jelöltek számot adtak megszerzett tudásukról az izraeli rabbinak.

 

 A szóbeli vizsgát megelőzően a növendékek már több írásbeli vizsgát is sikeresen letettek a Vasvári Pál utcai Sasz Chevra zsinagógában működő Pesti Jesivában, Hurwitz rabbi felügyelete melett. Az írásbeli vizsgalfeladatokat Jeroszlavszkij rabbi Izraelből küldte el faxon a hallgatóknak.

       A szóbeli vizsgával a hallgatók életének egy fontos szakasza zárult le, hiszen közel tíz évig, megállás nélkül készültek fel arra a feladatra, hogy a Chábád zsidó közösségeinek lelki szolgálatát elláthassák.

 

   A felemelő rendezvényen jelen volt, és beszédet mondott Oberlander Báruch,  a budapest fő-sáliách, aki a jesivát alapitotta, Smuél Raskin rabbi, a budapesti izraeli közösség rabbija és Solomon Hurwitz rabbi,( utóbbi  a Pesti Jesiva igazgatójának szerepét is betölti). Az ünnepi felszólalásokat kiddus, majd az alkalomhoz illő lakoma követte.

 

 Nyolc fiatal rabbi pályája indult el ezen a napon a Vasvári Pál utcai zsinagógából.

 

A nyolc uj rabbi:

 

CVI FLEISCHMAN,

SIMON GRÜNWALD,

ZUSE  NEUMARK,

DAVID KLEIN,

SALOM FEIGIN,

MENDI ROTHSTEIN,

JONA SPITZER,

SAMAJ MAQUIS

 

   A NYOLC UJ RABBI A VILÁG KÜLÖNBÖZÖ RÉSZEIN FOGJA FELADATÁT BETÖLTENI MINT CHÁBÁD KÜLDÖTT, AKIK A REBBE SZELLEMI ÖRÖKSÉGÉT FOLYTATJÁK ÉS TERJESZTIK A ZSIDÓ KÖRÉBEN.

 

(Forrás: zsidó.com)

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése