2010. július 4., vasárnap

A HÁROM GYÁSZHÉT - A SZENTÉLY EMLÉKÉRE

RABBI CHÁJJIM HÁLÉVI DONIN

 

   Tisá BeÁv / A NEMZETI GYÁSZNAP ÉS BÖJT

 

Az év legszomorúbb és legtragikusabb napja az áv 9-ei böjt, Tisá BeÁv (idén július 19-20.). Ezen a böjt- és gyásznapon egyszerre emlékezünk az Első Jeruzsálemi Templom i. e. 586-ban történt lerombolására és a Második Templom megsemmisülésére, amely szerencsétlen történelmi egybeeséssel i. sz. 70-ben ugyanezen a napon történt. Az Első Templomot a babilóniaiak fosztották ki és égették porig, a Másodikat a rómaiak. A Templomnak, a nép vallási központjának lerombolása nemcsak a vallásra mért súlyos csapást, hanem az első - később a második - zsidó állam megszűnését is jelentette, és a zsidók kiűzetését saját országukból. Az ezt megelőző, úgy nevezett három hét IS egy  böjttel kezdődött Támuz 17-én (idén június 29 volt).

.

A későbbi századok során többször is történtek Tisá BeÁvkor tragikus események a zsidó nép életében. 1492 Tisá BeÁvján bocsátották ki Spanyolországban azt a rendeletet, amelynek értelmében kiűztek az országból minden zsidót, s azok így a száműzetés, a halál vagy a kikeresztelkedés között választhattak.

Bár 1948-ban újra létrejött a zsidó állam, 1967-ben pedig Jeruzsálem is újraegyesült, és i. sz. 70 óta először zsidó fennhatóság alá került, korunk gondolkodói és tudósai nem látják, hogy Tisá BeÁv jelentősége csökkent volna.

Először is maga a Templom - amelynek lerombolása a Tisá BeÁvkor viselt gyász oka - még nem épült újjá. A Templom-hegyet magát kisajátította az iszlám, amely 691-ben a judaizmus legszentebb helyén megépítette egyik fő kegyhelyét. Ez még kiáltóbbá teszi a Templom elvesztésén érzett fájdalmat.

Másodszor: nincs több olyan alkalom a zsidó évben, amelyen felidézhetnénk, meggyászolhatnánk és megsirathatnánk Izrael történetének mindazokat az eseményeit, amelyek sok-sok szerencsétlenséget és szenvedést, halált és kínzatást, kegyetlenséget és elnyomást mértek népünkre, és amelyek az európai Holocaustban kulmináltak, az iszonyatban, amikor a zsidó nép egyharmadát, több mint hatmillió embert - férfiakat, nőket, gyerekeket - a leghihetetlenebb szenvedések árán, szisztematikusan és barbár módon a halálba küldték.

Tisá BeÁv teljes böjtnap, akárcsak Jom Kippur. Előző nap, áv 8-án napnyugtától kezdve a következő nap estéjéig sem enni, sem inni nem szabad.

A Tisá BeÁv-i gyászt így tartjuk:

Nem viselünk bőrcipőt. (Nem tilos gumi-, textil- vagy műbőr cipőt húzni.)

Nem mosunk, és nem mosdunk. (Ez csak a személyes kényelem vagy kellemes közérzet céljából végzett mosásra és mosdásra vonatkozik. Szabad szennyet lemosni, fölkeléskor, illetve a szükségletek kielégítése után kezet mosni.)

Nem borotválkozunk; a nők nem festik ki magukat.

Nem folytatunk testi érintkezést.

Nem tanulunk Tórát, mert a tanulás örömöt okoz a szívnek, ahogyan le van írva: "Az Örökkévaló rendelkezései helyesek, megörvendeztetik a szívet." (Zsoltárok 19:9.) Szabad olvasni olyasmit, mint Jeremiás siralmai, Jób könyve, Jeremiás könyvének részletei és a Talmudból a Templom lerombolásával vagy a gyász törvényeivel foglalkozó részek.

Nem végzünk semmi munkát - nem a szombati meghatározás szerintit, hanem a szó általános értelmében vettet -, legalábbis este és a böjtnapon délig. Tisá BeÁv napján déltől kezdve, ha szükséges, minden munkát szabad végezni, bár a böjtölés és gyászolás megnehezíti a dolgunkat.

Ha lehet, követjük a szokást, hogy legalább délig alacsony zsámolyon ülünk, mint a gyászolók a sivá hetében.

A betegeknek engedmény jár, még ha nincsenek is kritikus állapotban. Szabad rövidebb böjtöt tartaniuk; nem kell egész nap böjtölniük.

A zsinagógában az esti istentiszteletet követően Jeremiás siralmait, a Megilát Échát olvassák, és a hagyományosan hozzá tartozó gyászéneket éneklik. Este is, reggel is gyászimákat, kinotot mondanak az ima után, mialatt a hívők alacsony zsámolyon ülnek. Aki egyedül imádkozik, annak is olvasnia kell a Siralmakat, és kinotot is kell mondania.

A nap gyászos jellegét azzal is kimutatják, hogy leveszik a párochetot, a frigyszekrény függönyét és a felolvasóasztal terítőjét. Néhány helyen feketébe szokták borítani a frigyszekrényt. Van, ahol kioltják a fényeket, és a kinotot a hívők által tartott gyertyák fénye
mellett mondják.

A tálitot és a tfilint, a vallási jelvényeket, a szépség jelképeit nem vesszük föl Tisá BeÁv reggelén, csak a délutáni minchá istentiszteleten.

Tisá BeÁv böjtje estig tart, de utána sem eszünk húst, nem iszunk bort, nem ünneplünk másnap délig. Ennek az az oka, hogy a történelmi hagyomány szerint a Templom egész éjszaka és másnap, áv 10-én is még jó ideig égett. Ezért a Tisá BeÁvot követő estén még tilos esküvőt tartani.

Tisá BeÁv tetőzi be a háromhetes félgyász időszakát, amely a támuz 17-ei kisebb böjttel kezdődik az első rés emlékére, amelyet a babilóniaiak törtek Jeruzsálem falain.

Ez alatt a háromhetes időszak alatt nem szabad esküvőt vagy más ünnepi összejövetelt rendezni, különösen zenéset nem. Szokás, hogy ezalatt nem vágatnak hajat.

A félgyász valamivel erősebbé válik áv hónap elején. Ezt az időt "kilenc napnak" is szokták nevezni. Sokan vannak, akik nem esznek húst, nem isznak bort ilyenkor, kivéve a szombatot és a vallási lakomát, a sz'udát micvát. Az is szokás, hogy ez alatt az idő alatt nem vásárolnak új holmit.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése