2010. március 21., vasárnap

EGY PESTI ZSIDÓ HONLAP JÓHISZEMÜ(??) TÉVEDÉSE: SZÓ SINCS POLGÁRI HÁZASSÁGRÓL

FELEKEZETEN KIVŰLI OROSZ  ÓLÉK HÁZASODHATNAK

EGYMÁS KÖZÖTT, MIVEL A RABBINÁTUS  NEM ADJA ÖSSZE ŐKET

 

A MULT HÉTEN EGY BUDAPESTI ZSIDÓ HIRPORTÁL  -REMÉLHETŐLEG  JÓHISZEMÜ TÉVEDÉSE – MEGLEHETŐS ZAVART KELTETT ZSIDÓ KÖRÖKBEN.

 

    A HONLAP, EGY FORDITÁSI TÉVEDÉS FOLYTÁN azt a hirt terjesztette el, hogy Izraelben bevezették a polgári házasságot, miután a Kneszet egy ilyen törvényjavaslatot fogadott el.

 

Az igazság ettől nagyon messze van. A Kneszet, nagy szótőbbséggel azt a javaslatot fogadja el, amely lehetővé teszi, hogy vallásnélküli polgárok, akik a személyazonossági papirjaikon mint "felekezetenkivüliek" vannak feltüntetve – egymás között házasodhassanak hogy ezért ne kelljen külföldre utazniok. Ez k. b. 60 ezer embert érint, többségükben orosz bevándorlók, akik egy távoli zsidó rokon révén jöttek Izraelbe, a szerencsétlen Hazatérési Törvény által.  Hasonló megoldást keresnek most a több mint félmilliónyi orosz pravoszláv "olé" számára is, akiket az Országos főrabbinátus nem ad össze mert nem zsidók .

 

Rövidesen létrejön egy közjegyzői iroda ahol ezeket a felekezetenkivülieket összeadják és bejegyzik.

 

Izraelben csak vallási házasság létezik. A zsidókat a rabbik, a keresztényeket a papok és a moszlimokat a kádik adják össze és választják el. Az izraeli baloldal régóta hadakozik ez ellen és követeli a polgári házasság bevezetését. Lehet hogy ennek a mellékzöngéje most ez a téves – és megtévesztő – pesti hiradás.

 

    Az izraeli vallásos pártok – a Kneszetben közel 20% - akik a kormánykoalició tagjai, a javaslat ellen szavaztak, mert szerüntük ez hosszutávon alááshatja a zsidó nép egységét.

 

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése