2010. január 14., csütörtök

HETI HAFTARA ROS CHÓDES (VÁÉRÁ) 2010

)

 

"KI HALLOTT MÁR ILYET?"

 

"Mielőtt vajúdott, már szült is [Cion], Mielőtt rájött a fájdalom, fiút hozott a világra. Ki hallott már ilyet, ki látott ehhez foghatót? Vajon egy országért csak egy napig kell vajúdni? Születik-e nép csak úgy egyszerre? Hiszen alig vajúdott Cion, máris megszülte fiait ... Örüljetek Jeruzsálemmel! Vigadja­tok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok!"  (Jesájáhu  66:7-8.,)

 

Jesájáhu, a magyar nyelvű Bibliában Ézsaiás próféta könyvének befejező, 66. fejezetét rendelték bölcseink a szombatra eső Ros Chodes - Újhold - háftárájául. A tartalmi párhuzamra a fejezet utolsó előtti verse szolgál rá: "Azután újholdról újholdra és szombatról szombatra eljön minden ember, és leborul előttem - mondja az Örökkévaló." (Uo. 23.)

 

    Itt az idők végezetéről beszél a próféta, amikor a világ népei eljönnek Jeruzsálembe, elfogadják az egyistenhitet, és leborulnak a Szentélyben az Örökkévaló előtt. Ősi zsidó szokás szerint ezt az utolsó előtti verset a prófétai szakasz olvasásakor megismétlik, hogy a fejezet pozitívummal fejeződjék be, ne pedig az utolsó, 24. versben kilátásba helyezett súlyos büntetéssel, mely a rosszakat, az Istentől elpártolókat sújtja.

 

A próféta ebben a fejezetben a Szentély körüli kultusz visszásságait ostorozza. Vannak emberek, akik azt hiszik, hogy kedvük szerint tehet­nek, amit csak akarnak, aztán majd áldozatot hoznak, és minden rendben lesz. Ez a szemlélet Istent "bezárja" a Szentélybe, helyhez köti jelenlétét, leszűkíti a templomi szolgálat kultuszának négy fala közé. Ezeknek mon ja a próféta - akiről tudjuk, hogy előkelő jeruzsálemi családból származott -: "miféle házat építhettek nekem?" Ez összecseng Salamon kirá templom avató imájával, amelyben kifejti Isten egyetemes voltát és a, hogy dicsfényét még jelképesen sem lehet egy házba - bármily nag fényes és impozáns legyen is az - bezárni.

Jesájáhu a mechanikusan áldozókat pellengérezi ki, akiknek az őkőr áldozata olyan, mintha embert ölnének vagy űtnének meg; lisztáldozatu olyan, mintha disznót vágnának - hiszen az őszinte, alázatos jámborság a fontos, nem pedig a bálványimádásba torkolló áldozatkultusz.

Bö1cseink Menássé király uralkodásának idejére teszik Jesájáhunak ezt a  próféciáját. Az elrugaszkodott király bálványt állított fel a Templomban , hogy ezzel is felzárkózzék kora és környezete "kultúrájához". Menássé bebizonyította, hogy a zsidóknak nem feltétlenűl szükséges szétszó    ratásban élniük ahhoz, hogy a pogány kultúrákhoz hasonuljanak. Kis erőfeszítéssel elérhetik ezt saját hazájukban is, ha hajlandók az idegen környezetet majmolni.

A próféta éles szavakkal ítélte el a király és az őt körülvevő korrupt szolgalelkü papság tevékenységét. Nem okozhat meglepetést bö1cseinknek az állítása, hogy Menássé kivégeztette a szókimondó prófétát, aki a [Midrás szerint Isten büntetését látta ebben, mert "rosszat beszélt Izraelről".

                             *                           "*     

Százhúsz évet élt Jesájáhu ben Ámoc, a próféta. Menássé királya  törvény elé citálta, és különböző bűncselekményekkel vádolta. Többek között azt kifogásolta, hogy próféciája ellentétben áll Mózeséval. Mózes  mondta, hogy ember nem láthatja Istent "úgy, hogy életben marad­" (2Mózes 33:20.), Jesájáhu pedig azt állítja: "Láttam az Örökkévalót, magasra emelt trónuson ülve." (Jesája 6:1.) Gondolta Jesájáhu: "Ismeremn én őt, semmiféle választ nem hajlandó elfogadni. Ha felelek neki, csak még jobban földühödik!"

 

 Kiejtett tehát egy "szent nevet", elmenekült, majd elrejtőzött egy cédrusfában. Mivel azonban kilátszott a cicitje, Mena.sé kopói fölfedezték, és jelentették a királynak, hogy megtalálták. A kiríly elfűrészeltette a fát. A próféta akkor halt meg, amikor a fűrész a szájához ért, mert pályája elején azt mondta a zsidó népről:

 " ... tisztáta­ajkú nép között lakom." (Uo. 6:5., Jevámot 49., Szánhedrin 10.)

 

   Egy másik talmudi legenda szerint Menássé király Jesájáhu próféta uno­kája volt. Amikor Chizkijá, Júdea királya megbetegedett, Jesájáhu elment meglátogatni. Azt mondta neki:

- Végrendelkezz, mert nem épülsz föl betegségedből!

- Miért? Mit vétettem? - kérdezte a király.

- Nem alapítottál családot, és nem teljesítetted a "Szaporodjatok és

sokasodjatok!" parancsát.

- Ennek az az oka, hogy lelki szemeimmel láttam, milyen rossz gyer­mekeim lennének - mondta Chizkijá.

- Ne üsd az orrodat Isten dolgába! - dörrent rá a próféta. - Tedd a magadét, Isten majd teszi, ami rá tartozik!

- Akkor add hozzám a lányodat! - kérte a király. - Talán a te érdemeid és az enyémek együtt kieszközlik, hogy mégis jó gyermekeim szülessenek ...

- Az isteni határozaton nem változtathatsz: meg

 

kell halnod.

- Vess véget a prófétálásnak, Ben Ámoc -

 

 parancsolta a király -, és hordd el magad! Én azt tanultam szüleim házában, hogy az ember még akkor se veszítse el a reményt, ha éles kard feszül a nyakának!

 

    Jesájáhu végül hozzáadta leányát, Chefcibát a királyhoz. Két gyerme­kük született: a renegát Rávsáke, aki később az asszír király szolgálatába állt, és Menássé, aki örökölte a trónt apjától, elárasztotta az országot bálványokkal, végül megölette saját nagyapját, Jesájáhu ben Ámoc prófé­tát. .. (Bráchot 10. és a Bách kiegészítései.)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése