2010. január 11., hétfő

"A FIDESZ KORMÁNYZÁSA IDEJÉN EZ NEM VOLT"

   

   NSF:  FASISZTA FESZTIVÁL  FEBRUÁRBAN

 

Neonáci szervezetek az idén is gyűlést terveznek az úgynevezett becsület napja alkalmából. Az emléktúrával és koncerttel kiegészülő demonstrációt „Európa egyik legnagyobb nemzetiszocialista rendezvényeként” hirdetik.

    

      Évek óta a Hősök tere a helyszíne annak a hazai és külföldi neonácikat felvonultató rendezvénynek, amely arra emlékezik, hogy 1945. február 11-én német és magyar osztagok megpróbáltak kitörni a körbezárt Várból. A bőrfejűek első alkalommal 1997-ben tartották meg a demonstrációt, akkor még a budai Várban. A Fidesz kormányzása idején több év szünet következett, majd a kitörés napjaként is emlegetett évforduló megünneplése újra rendszeressé vált. A jelek szerint az idén is megtartják - tudta meg a Népszabadság. A Jobbikkal és a náci eszmékkel egyaránt szimpatizáló kurucinfo elnevezésű portál interjút közölt az „Európa egyik legnagyobb nemzetiszocialista rendezvényeként” reklámozott demonstráció „Elek” nevű szervezőjével.

A „becsület napját” az NS Front szervezi. Tavaly augusztusban ez a nemzetiszocialista tömörülés szeretett volna a hajdani főnáci, Rudolf Hess halálának évfordulóján felvonulást tartani Budapesten. A széles körű felháborodás és a rendőrségi tiltás akkor megakadályozta.

A demonstráció időpontját és más részleteket még nem hozták nyilvánosságra, de a „becsület napjának” két honlapja is létezik, a különféle neonáci (hungarista) szervezetek egymást gyalázzák a világhálón. A vita mintha arról szólna, hogy a szemükben ki számít igazi nácinak (hungaristának), és kinek van joga megemlékezést szervezni. A konkurens Magyar Nemzeti Arcvonalhoz kötődő mozgalom február 13-án rendez „országos központi ünnepséget”, ám – ahogy kivehető az üzengetésekből – ennek nincs köze az NS Front akciójához.

A rendőrséghez nem jelentettek be olyan rendezvényt, amely összefüggésben lenne a „becsület napjával”.  
(Népszabadság)

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése