2009. december 1., kedd

HETI SZAKASZ – VÁJISLÁCH - 2009

      JÁKOB MINDIG EGYEDÜL VAN
  

     Sok epizódot tartalmazó heti szakaszunk – Vájislách -  elején egy titokzatosan hangzó esemény mozgatja meg fantáziánkat: Jákob "egyedül marad" és viaskodik vele "egy ember" – reggelig. Ez akkor történik amikor a sokgyermekes ősatya sikeresen megszabadult apósa, Lábán, fojtogató öleléséből és most hazafelé tart édesapjához, Kanaánba, akit 20 éve nem látott.

 

   Útközben Jákob lázas előkészületeket tesz az Ézsauval való találkozásra. Nem tagadja,  hogy fél. A Midrás tudja hogy mitől: attól hogy őt megőlik valamint attól hogy esetleg ő kénytelen ölni. Három módon készül a találkozóra: ajándékkal,(amit Ézsaunak küld), fohásszal és harcra felkészülve. Ha arra kerül a sor – Jákob nem fogja hagyni  magát.

 

    Az előkészületek szerves részeként Jákob átviszi családját a Jábok patak gázlóján, majd  hirtelen egyedül marad, a Jábok innenső oldalán. Itt adjuk át a szót az Irás szükszavu jelentésének:

 

   "...Jákob egyedül maradt és viaskodott vele egy  ember hajnalig. És amikor látta hogy nem bir vele, megérintette (az ember)  csipőjének forgócsontját és kificamitotta Jákob forgócsontját a tusakodás közben. És mondta (az ember), ,bocsáss el mert feljött a hajnal', de ő (Jákob) azt mondta: nem  bocsátalak el, amig meg nem áldottál!" (1. Mózes, 32, 25-27).

 

                                                   * * *

         Ki lehetett ez a "ember" és mit akarhatott Jákobtól? Ha jelképes dologról van szó – mit jelképez a viaskodás ? A szövegszerü magyarázat (Psát) hiveinek itt nincs mit tenniük: mindannyian kénytelenek elismerni, hogy  az "ember", vagy "férfi"  - egy angyal volt, akit Isten küldött Jákobhoz. A Midrás azonositja is: ez Ézsau "védőangyala", aki a találkozás előtt próbált Jákobra hatni

 

    Miért jött az "angyal" Jákobhoz? Többek szerint azért hogy demonstrálja: Jákobnak nincs félnivalója: ha egy angyalt legyőzött, akkor Ézsau és 400 harcosa igazán semmiség neki. Rásbám és Chizkuni fogalmazásában  a támadás azt célozta, hogy Jákob ne tudjon megfutamodni Ézsau elől – hiszen tudjuk hogy félt tőle – hanem lássa már másnap Isten segitségét, amikor a martalóc és bosszut lihegő fivér megszelidül, megcsókolja őt és még az ajándékot sem hajlandó elfogadni. Ha az epizód végét és Jákob konklúzióját olvassuk, kiderül hogy maga Jákob is angyalnak vélte támadóját:

 

     "...mert láttam Istent (Onkelosz forditásában "Isten angyalát") és megmenekültem" (uo.31).

 

 

                                                     * * *

          Maimonidés  nyomdokain halad több neves exegéta, akik biztosak benne, hogy  az éjszakai jelenést Jákob álmodta, vagy ébren próféciálta, de nem volt szó egy reális hús-vér viaskodásról. Ezt mondja Maimonidés (Tévelygők, 2, 41-42), részletesen megindokolva ezt a teóriát.

 

    Mások vitába szállnak ezzel, élükön Nachmanidéssel, aki felteszi a nehéz kérdést: Ha ez csak valóban álom volt, hogy lehet az hogy fizikai  nyoma maradt -  Jákob kificomitott csipője – az álomnak?! Tehát, szerinte, a viaskodás fizikai valóság volt, aminek ime nyoma maradt és ami egy micvát is eredményezett: a szökőin élvezetének tilalmát (Gid Hánáse).

 

 

   A férfi – vagyis az angyal – kéri Jákobot engedje el. A próféta megerősiti ezt, hozzátéve hogy az angyal sirva könyörgött Jákobnak:

 

"Pere van Istennek Jehudával; megbünteti Jákobot ahogy megérdemli; tettei szerint fizet neki. Már az anyaméhben megkerülte (sarkonfogta, vagy félrelökte) testvérét, ereje teljében Istennel küzdött. Küzdött az angyallal és győzőtt, (az) sirva könyörgött neki..." (Hoséá, 12,  3-5). 

 

        A végén az angyal megáldotta Jákobot és megváltoztatta nevét Izraelre, ami ezentúl Jákob előkelőbb, szellemiesebb neve, amit nemsokára az Örökkévaló is ratifikál.

 

                                  * * *

 

   Nachmanidés  Jákob megsebesitését "Ézsau angyala" által – rávetiti az ókori Sóá korszakra (Doro sel Smád), amikor a rómaiak nemcsak elnyomták és üldözték, hanem vallásuk felhagyására akarták kényszeriteni a zsidókat. Szavaival "Ézsau (Róma) egy teljes nemzedékét leigázta Jákob ivadékainak, olyannyira hogy majd hogy megsemmisitette őket".

 

Nachmanidés konkretizálja a dolgot és  a Tiz Mártir korára időziti azt (Rabbi Jehuda ben Bava és társai). Majd ő tovább idézi  a Midrást:"Mondta volt rabbi Chijja bár Abba: Ha azt mondja nekem valaki, hogy áldozzam életemet az Örökkévaló  nevének megszenteléséért – azt válaszolom, hogy boldogan, de egy feltétellel: hogy öljenek meg azonnal (és ne kinozzanak). Azonban a  római vészkorszak hóhérai  tüzesitett  vasgolyókat tettek az áldozatok hóna alá és ezáltal kinozták őket  halálra...".

 

Eddig a midrás (Sir Hasirim rábbá, 2,18).  Ehhez Nachmanidés rezignáltan hozzáteszi: "Voltak idők, amikor ezt tették velünk és ennél még rosszabbat is és mindezt elszenvedtük, de megmaradtunk..."

 

    Akkor is, most is, mindigis – Jákob egyedül marad. Vagyis, nem teljesen egyedül, mert vele van Izrael Istene. Ebben az értelemben Jákob mint Izrael szerepel, másik, szellemibb nevén és ez örök fennmaradásának titka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése