2009. december 10., csütörtök

A HETI HAFTARA – VÁJÉSEV- SÁBÁT CHÁNUKÁ -2009

 

 

 

Színarany menóra

 

    "A velem beszélő angyal újra fölébresztett engem, ahogyan álmából szokták fölébreszteni az embert, és ezt kérdezte tőlem: Mit látsz? Én így feleltem:

Egy színarany lámpatartót látok, tetején egy tál; hét mécses van rajta, és a tetején lévő mécseseknek hét-hét csücske van. Két olajfa áll mellette, az egyik a táltól jobbra, a másik balra.

Megkérdeztem a velem beszélő angyaltól: Mit jelentenek ezek, uram? ... Erre ő így szólt hozzám: Az Örökkévaló igéje ez Zerubávelnek: Nem hata­lommal és nem erőszakkal, hanem az szellememmel! - mondja a Seregek Ura." (Zechárjá) 4:1-6.)

 

     Zechárjá ben Beráchjá ben Ido, aki a magyar Biblia-fordításokban a Zakari­ás nevet viseli, a visszatérés - a sivát cion - prófétája, időrendben a három utolsó próféta egyike. Már Ezrá  könyve - is említi, hogy kollégájával, Chágáj prófétával együtt egyengette a Második Szen­tély építésének útját, biztatta a csüggedt népet, és megtérésre szólította fel az idegenben asszimilálódott zsidókat.

Zechárjá valószínűleg a babilóniai száműzetésben született, papi család­ban, amely Zerubável idejében tért vissza Erec Jiszráélba. Próféciái főként látomások formájában jelentkeztek, és a nép - fiatal kora ellenére _ nagy tisztelettel vette őt körül. Prófétai tevékenységének elején a Szentély építése - részben a nehéz gazdasági helyzet miatt, részben pedig a szom­szédos népek ellenségeskedése folytán - abbamaradt, és a próféta megpró­bálta eloszlatni az ennek nyomán támadt csüggedést. A háftárá Zechárjá vigasztaló szavaival kezdődik: "Ujjongj, örülj, Cion leánya, mert jövök már, és itt fogok lakni - így szól az Örökkévaló. A többi nép is csatlako­zik majd az Örökkévalóhoz azon a napon, és az ő népévé lesznek ... " (Zechárjá , 2:14-15.)

 

 "Körödben lakozom": ez az újjáépült Szentélyt jelenti. Ugyanezt a kifejezést használja az Írás a Mózes által a pusztában épített Hajlékkal kapcsolatban is. A népek csatlakozásának ígérete azt sugallja, hogy az ellenséges szomszédok letesznek gonosz szándékaikról.

* **

A következő látomásban a próféta Josuát, a főpapot látja, amint Isten színe előtt áll, és a Sátán, a vádló angyal, felsorolja vétkeit a népéivel egyetemben, amely miatt nem érdemesek az isteni segítségre. A Sátánról - aki az égi "közvádló" szerepét tölti be, és az emberiség botlásait, vétkeit hozza a "legfelsőbb bíróság", a bét din sel máálá és Isten trónusa elé - Jób könyvéből alkothatunk némi fogalmat. Itt elég annyit tudnunk, hogy a befejezetlen Szentélyben már folyt az Isten-szolgálat, a napi áldozatok bemutatása. Josuá, a főpap, öröklés útján nyerte el tisztségét.

 

    Hogy mi lehetett a vétek avagy "tisztátalanság", amelyről Zechárjá beszél, azt csak bölcseink hagyományos magyarázataiból, illetve a kommentátorok felté­telezéseiből sejthetjük. Az egyik magyarázat - amelyet B'háálot'chá sza­kaszában is leírunk, mert ugyanerről a háftáráról van szó -, hogy Josuá fiai nem hozzájuk illő leányokat vettek feleségül (Szánhedrin 93.). Rási hozzáteszi, hogy az ítélet - "Vegyétek le róla a piszkos ruhát!" - azt jelenti: fiainak el kell válniuk idegen feleségüktől.

 

   Ez általános volt az Ezrá-korabeli hazatérés idején, amikor Ezrá, az Írástudó és Nechemjá, a Pasa, kötelezték a népet, hogy hagyjon fel a nemzetgyilkos vegyes házassá­gokkal. A hagyományos Írás-magyarázat azt sugallja, hogy ez a rút szokás még a legfelső körökben - ahová a főpap családja tartozott - sem volt ismeretlen.

* * *

Joggal merülhet föl a kérdés: felelős-e Josuá azért, amit a fiai tesznek? Hibás-e abban, hogy fiai idegen leányokat vettek feleségül, és ezzel siettet­ték a nép beolvadását a bábeli birodalom kohójában?

Az a főpap vagy főrabbi, aki nem képes úgy nevelni fiait, hogy azok érdemesek legyenek a "zsidó" névre, és ne veszélyeztessék a zsidóság fennmaradását, összepiszkítja a főpapi talárt, és érdemtelenné válik rá. Bölcseink szerint Josuá vétke az volt, hogy nem figyelmeztette fiait, és nem tiltakozott a vegyes házasság ellen. Ibn Ezra szerint egyik unokája a korabeli zsidó közösség egyik legnagyobb ellenségének leányát vette fele­ségül.

 

A Zohár azt állítja Josuáról, hogy "igaz ember volt" - cádik gámur -, a Jonátán ben Uziélnak tulajdonított fordítás, a Tárgum pedig azt írja:

Josuá isteni ígéretet kapott, hogy az idők végén ő is ott lesz a föltámadot­tak között.

* * *

A próféta nehezen érthető és magyarázható látomásai közül talán ez a legbonyolultabb, és ez lehet az oka a hozzá fűzöttt sok eltérő magyarázat­nak. Abarbanel szerint a látomás csak Josuá halála után került nyilvános­ságra. Mások a Sátán ban egyszerűen a szomszédos ellenséges népeket látják, akiknek külőnböző machinációkkal- például feljelentéssel, hébe­rül szitnával- sikerült késleltetniük és ideiglenesen leállíttatniuk a Temp­lom építését. Abarbanel szerint Mátitjáhu és fiai, a Jehudá Mákkábi-féle felkelés hősei Josuá leszármazottai voltak, a Sátán pedig nem más, mint Antiókhosz Epiphanész és a makedón-görög kultúra képviselője - ­ebben egyébként Flaviust idézi -, aki ellen felkeltek Josuá utódai. Esze­rint a "tűzből kiragadott üszkös fadarab" képe is Mátitjáhura és fiaira vonatkoznék, akik megmenekültek a szír-görög terror poklától, és Mo­diinban bontották ki a szabadságharc zászlaját.

 

Abarbanel magyarázatát elfogadva igen logikus a háftárá befejezése, amikor a próféta újabb látomásában színarany menóra jelenik meg, Chá­nuká jelképe. Emiatt választották ezt a prófétai fejezetet Chánuká első szombat jának háftárájául. A felhangzó "Nem hatalommal és nem erő­szakkal, hanem az Én szellememmel!" egybecseng Chánuká tanításával, amely szerint a szellemi örökség, az ünnep lelki tartalma fontosabb a hadi győzelmek talmi csillogásánál. (Lásd a B'háálot'chá szakasz - azonos - háftárájához fűzött magyarázatot.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése