2009. december 13., vasárnap

Elie Wiesel élesen bírálta a Fideszes Balog Zoltánt

„Amit a jelenlétemben  Balog mondott, az
visszatetsző, sértő és megbocsáthatatlan volt.”

 

Befejezte magyarországi látogatását Elie Wiesel. A Nobel-békedíjas író az ATV Híradónak azt mondta, aggodalommal tölti el a neonáci mozgalmak erősödése, mivel nem látja, hogy a társadalom kivetné magból a gyűlölet hordozóit. Wiesel ebben felelősnek nevezte a köztársasági elnököt és a parlamenti emberi jogi bizottságának az elnökét is.

- „Vegyes érzésekkel megyek haza. Láttam a múzeumban a képeket, hogyan menetelnek a régi nyilasok mintájára a fiatalok. Láttam az egyenruhába öltöztetett gyerekeket. Elfogadhatatlan, hogy szabadon mérgezhetik a fiatalok gondolkodását és erkölcsét. Nem lenne szabad, hogy a törvény ezt megengedje” – mondta Elie Wiesel.

A Nobel-díjas író szerint az értelmiség és a politikusok felelőssége, hogy ne engedjék, hogy a neonáci mozgalmak szabadon prédikálhassák a gyűlöletet a fiataloknak. A miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel történt találkozóján sürgette, hogy Németországhoz hasonlóan Magyarországon is tegyék büntethetővé a Holokauszt-tagadást. Elie Wiesel hangsúlyozta, nem ért egyet azzal a logikával, ami alapján Sólyom László megakadályozta a gyűlölet beszéd elleni törvény meghozatalát.

A Parlamentben tartott rendezvényről Elie Wiesel kiemelte, megdöbbenéssel hallgatatta az emberi jogi bizottság elnökének beszédét, aki többek között azt mondta, vannak, akik az antiszemitizmus vádját politikai kommunikációs csodafegyverként használják.

- „Amit Balog Zoltán a jelenlétemben mondott, az visszatetsző, sértő és megbocsáthatatlan volt” – jelentette ki Wiesel, és hozzá tette, a politikusoknak egyértelművé kellene tenni, hogy nincs helye a magyar társadalomban a neonáci mozgalmaknak és pártnak.
(atv.hu)

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése