A 3 "VŐLEGÉNY" ESKÜVŐJE
"Örvendjetek és vigadjatok a Tóra örömünnepén, és adjátok meg a kellő tiszteletet a Tórának, mert az jobb "áru" minden másnál, aranynál és ékszernél drágább. Örvendjünk és vigadjunk a Tórával, mert életünk, erősségünk és fényességünk. . ." (Az ünnepi imából).
A zsidó élet örök körforgásában szilárd pont a Szimchát Tóra, melynek felolvasását a Tóra örömmünnepén fejezünk be és azonnal ujra kezdünk. Ez arra mutat hogy nincs megállás… ahogy a Tórát, úgy a zsidóságot sem lehet "abbahagyni", nem lehet kiszállni belőle és nincs végállomás. Mivel a Tóra az az archimedeszi fix pont, ami körül a zsidó élet mozog
Izraelben, ahol a zsidó élet központi centrifugája mozog – Szimchát Tóra nem egy külön ünnep. Ez nem más, mint az ünnepi ciklust befejező Smini Áceret, másik neve. A Tórában nincs emlitve a Tóra örömünnepe, csak a gáonita korban találkozunk vele előszőr, mig a Zóhár irja, hogy "amikor a Tórát megkoronázzák – szokás lakomát rendezni". A szokást a Midrás Salamon korára vezeti vissza, aki nagy lakomát rendezett, amikor az Örökkévaló megigérte neki, hogy kérését teljesiti és bölcsességet ad neki. A Midrás (Kohelet 1)oda konkludál, hogy "innen a tanulság, hogy nagy lakomát csapnak és örülnek, amikor a Tórát befejezik", mivel Salamon bölcsessége a Tóra bölcsessége volt.
Világszerte, ahol minden ünnepünk két napos – a Szimchát Tóra is önálló életet él. A Sátoros ünnep nyolcadik napja a Smini Áceret és a kilencedik – a Szimchát Tóra. Ekkor tartjuk az ünnepi körmeneteket a Tórákkal a kézben; ekkor táncolunk és lakomázunk – és mindezt a Tóra tiszteletére, melynek felolvasását ezen a napon fejezzük be és azonnyomban ujra elkezdjük.
Miért nem tartunk legalább egy nap szünetet? Hová sietünk? Miért kell mindjárt ujra kezdenünk: - kérdezte boldog(?) gyerekkoromban r' Léjjzer Friedman, a Dobozi utca 7-9-ben székelő Ádler sűl egyetlen bálbósza, aki a kora negyvenes évek Budapestjén sem átalott – illetve nem félt - strájmlit hordani .
Nem is kellett félnie, hiszen abban a házban lakott, ott volt babakocsit gyártó és javitó üzeme és a strájmli fém dobozban tette meg az utat péntek esténként és szombat reggelenként a második emeleti lakásból, ahol a r' Léjjzer édesapja által épitettett házi mikve állt és müködött – a földszinti sülbe.
R' Léjjzer nem várt választ a hipotétikus kérdésre, hanem ő maga válaszolt: Azért, kinderlach, mondta, mert mi szünet nélkül zsidók vagyunk, nincs megállás, nem lehet kiszállni és nincs végállomás...
"Nem lehet megpihenni, vagy megállni hogy kifujjuk magunkat – tette hozzá - a zsidóság folytatólagos. Mihelyt úgy tünik hogy befejezted – kiderül hogy nem;nem lehet befejezni; folytatni kell megállás nélkül. Lechájjim – mondta reb Léjjzer és felhajtott egy stampedli császárkörtét, amit még nekünk, gyerekeknek, is szabad volt – legalábbis Szimchesz Tajrekor – megkóstólni. Egyébként, egyszer egy évben, Szimchát Tórakor, a kis fiugyerekek is a Tóra elé járultak, együtt mondták el a Bróchet a kiteritett tálesz alatt és nagyon boldognak látszottak
Aztán jött – illetve jön ma is – a három "vőlegény", akik Kiddust adtak, illetve adnak, és a hákofesz, vagyis a körmenetek illedelmes tánca. Részeg zsidót nem láttam gyerekkoromban Szimchát Tórakor; lerészegedni nem volt zsidós dolog. Önfeledten danolásztuk, mi gyerekek a jiddis nóta visszatérő refrénjét – Oj. Oj. Oj, siker iz á gój – anélkül hogy értenénk a szavak értelmét. Csak annyit tudtunk, hogy a siker nem valódi...
Valódi részeget ezen az ünnepen Izraelben láttam először, de az nem volt a Dobozi utcából.
Ez volt a magyar-zsidó folklór pesti, nyolc kerületi változata. Homályosan tudtuk, hallomásból, hogy vannak másutt is zsidók, vannak "pólisiak" és egyéb oszt-juden, de ez nem látszott zavarni felhőtlen, zsidótörvényes, munkaszolgalátos, gyerekkorunkat. Aztán jött Eichman és egyből felnöttünk.
Már aki életben maradt.
***
Azóta sok minden megváltozott, de a Szimchát Tóra megmaradt és egyre fokozódik, mint a helyzet. A továbbiakban egy csokornyi abból a folklórból, amit gyerekkorunkban nem ismertünk.
Egyszer egy tudatlan,de melegszívű falusi zsidó – valószinüleg lengyel, vagy "magyarán" pólisi - a Szimchát Tóra ünnepét a városban töltötte, ahol elment az ottani templomba. Amikor a hívek a Tórával táncoltak, ő is csatlakozott hozzájuk, lelkesen énekelt, táncolt, sőt kurjongatott hozzá.
Látta ezt a város rabbija, odament hozzá és azt mondta neki: uram, én nem ismerem magát, de úgy tűnik, ön nem azok közé tartozik, akik éjt nappallá téve búvárkodik a Tanban és tanulmányozza a Tórát. S ha ez így van, akkor minek örül annyira, és miért vigad ilyen lelkesen? Egyáltalán, mi köze van magának a Tórához?
Hogy mi közöm van nekem a Tórához? ~ mondta a falusi zsidó - hogy én egy egyszerű ám-hórec zsidó vagyok? Na és, mondja meg nekem rebbe, ha a sógorom esküvőjére vagyok hivatalos, akkor nem örülök és táncolok az esküvőn, csak azért, mert nem én nősülök? . . .
A hasonlat világos: A Tóra minden zsidóé. Még azé is, akinek rajta kívülálló okokból nem volt alkalma tanulmányozni. Az ilyen zsidó "táncol sógora esküvőjén", vagyis részese testvérei Tóra tanulásának és örömének.
* * *
Ezen a napon is megemlékeznek a halottakról a Mázkir imával.
Különleges imát is elmondanak, melyben esőért szól a fohász. Bölcseink lejegyezték a Szentély főpapjának imáját, melyben - többek között arra kérte a Teremtőt, hogy ne hallgassa meg a vándorok imáját, már ami az esőt illeti, mert a világnak nagy szüksége van esőre.
Ma is azért imádkozunk, hogy a nyári, száraz évszakot bő esős időszak kövesse, hogy Izrael ne szenvedjen csapadék hiányban.
A szaszovi cádik, reb Mose Léb, szokta mondani:
- Ros Hásánákor és Jom Kippurkor rendezzük lelki ügyeinket, esdeklésünk szellemi életünkre irányul. Smini Áceretkor pedig anyagi dolgainkat próbáljuk rendbe szedni. Erre utal az Írás szava: "a nyolcadik napon ünnepi gyülekezet legyen nektek". A hangsúlya "nektek" szón van, vagyis most már magatoknak is kérhetitek mindazt, amire a megélhetéshez szükségetek van.
***
Egy reb Áser nevezetű haszid mesélte, hogy egy ízben Premislánba utazott, hogy a Félelmetes Napokat reb Meirl – az ottani rabbi és rebbe - társaságában töltse, de ott maradt még Szukkotra is.
Ugyancsak ezekben a napokban betegedett meg reb Meir lánya, akinek az állapota napról-napra súlyosbodott. Szimchát Tóra napján már haldokolni látszott a szegény lány.
Apja, a cádik, panaszos hangon felkiáltott:
Világ Ura! Meghagytad, hogy Ros Hásánákor Sófárt fújjunk, tehát Meirke fújta a sófárt. Megparancsoltad, hogy Jom Kippurkor sanyargassuk magunkat - Meirke ezt is betartotta. Előírtad a Tórában, hogy Szukkotkor sátorban üljünk - Meirke sátorban ült. Aztán azt is előírtad, hogy Szimchát Tórakor örvendeni kell - Meirke tehát örvendezik. Most pedig megbetegítetted Meirke lányát és Meirke ezt is örömmel fogadja, mert a Talmud szerint "egy zsidó embernek ugyanúgy köszönetet kell mondani a rosszért, ami rázúdul, mint a jóért, amit kap". Ezt úgy kell értelmezi, hogy a rosszat is örömmel kell fogadni. Jól van. Meirke ezt is örömmel fogadja...
De drága jó Istenem, a halacha szerint "nem szabad halmozni az örömöket!"
Amint ezt kimondta, a beteg lánynak lement a láza és rövidesen meggyógyult.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése