2009. október 27., kedd

HETI HAFTARA – LECH LÖCHÁ 2009

 

ISTEN MEGSZÉGYENITI

 

ELLENSÉGEINKET

 

"Ne félj, mert Én veled vagyok, ne csüggedj, mert Én vagyok Istened! Megerősítlek, meg is segítlek, gyözelmes jobbommal támogatlak. Meg­szégyenülnek és gyalázatba esnek mindazok, akik gyülölnek téged. Semmivé lesznek, elpusztulnak, akik veled perbe szállnak."  (Jesájáhu) 41:10 -11.)

 

       Ez a fejezet is azok közül a vigaszpróféciák közül való, amelyeket Jesájáhu próféta halála előtt "lepecsételt" és átadott tanítványainak, hogy azt később hozzák nyilvánosságra (Ámosz Cháchám: Dáát Mikrá). A hetisza­kasszal való kapcsolata az Ábrahám ősatyánkra történő utalás. Ha a gálutban élő zsidók azt gondolnák, hogy Isten "elfelejtette" az ősöknek tett ígéretét, a próféta megnyugtatja őket afelől, hogy a világegyetem Istene nem ismeri a fáradtságot, és a zsidó nép feladata, hogy megfelelő viselkedésével áldást hozzon a világ népei számára, ahogy azt Ábrahám, Isten "kedveltje" - vagy "barátja" (Hirsch szerint) - tette.

 

Az ággádá az itt szereplő versek közül néhányban Ábrahám háborújára és a királyok elleni harcban aratott győzelmére lát utalást. "Ki indította el napkeletről azt, akinek lépteit győzelem kíséri? Ki adja hatalmába a népeket, hogy királyokat tiporjon le? Porrá zúzza őket fegyvere, íja előtt szétszóródnak, mint a polyva." (jESÁJA 41:2.) Elsőként a Jonátán ben Uziélnak tulajdonított arameus fordítás vonatkoztatja Ábrahámra ezeket a szavakat, majd nyomdokában a Talmud (Szanhedrin és Táánit) és a későbbi kommentátorok egész sora. Vannak azonban, akik a "napkeleti győztes" alatt a perzsa Küroszt értik.

* * *

A zsidó legenda egyik legszebb alkotása - amelynek racionális magvát

értelmetlen lenne kutatni - magyarázza Ábrahám csodálatos győzelmét

a négy király fölött, akik előzőleg öt másik király egyesített hadseregeit győzték le. A fenti versben említett "por" és "polyva" szó szerinti értelme­zése által a legenda úgy szól, hogy Ábrahám titkos fegyvere por és pelyva volt, amit az ellenségre szórt, és a por karddá, a pelyva nyíllá változott ...

 

Náchum Is Gámzu, vagyis a gámzui Náchum tanaita, Ákivá mestere, a római hódoltság idején élt. A Talmud csodatevőként ábrázolja, helyeseb­ben azt rnondja, hogy csodák történtek vele. Egyszer - így szól a talmudi legenda - a zsidók ajándékot akartak küldeni a római császárnak, és küldöncül Náchumot választották, mert vele csodák szoktak történni.

 

 Teliraktak egy díszes ládikát drágakövekkel, és a küldöttség Náchum vezetésével Rómába indult. Útközben megszálltak egy fogadóban, és a fogadós kérdésére elmondták. hogy ajándékot visznek a császárnak. A gazfickó az éj leple alatt kiürítette a ládikát, és megtöltötte porral. Rómá­ba érkezve átadták az ajándékot, de amikor a császár kinyitotta a kincses­ládát, iszonyú haragra gerjedt, hogy a zsidók gúnyt űznek belőle.

 

   Elrendel­te, hogy azonnal végezzék ki Náchumot. Már vitték a vesztőhelyre _ meséli a Talmud -, amikor római patrícius képében megjelent Élijáhu próféta. Azt kérdezte, nem lehet-e, hogya ládikában "Ábrahám pora" van, ami az ellenségre szórva karddá változik, hiszen valószínűtlen, hogy az okos zsidók ilyen durva tréfát engedjenek meg maguknak a császárral szemben.

 

   Kipróbálták a port - mondja a Talmud -, és kiderült, hogy valóban csodálatos tulajdonsággal bír. Volt egy távoli vidék, amelyet a római légiók addig nem voltak képesek elfoglalni. Bevetették a csodaport, és elfoglalták ...

 

Bevitték Náchumot a császári kincstárba, és azt mond­ták, bármit elvihet onnan. Megtöltötte a ládikát arannyal és drágakővel. Visszafelé újra abban a fogadóban szálltak meg. A fogadós megkérdezte őket, hogy mit vittek a császárnak, amiért ekkora ajándékban részesültek. "Amit innen vittünk, azt adtuk a császárnak" - válaszolták a zsidók. A tolvaj teletöltött egy nagy ládát porral, és elvitte Rómába, ahol persze megfelelő fogadtatásban volt része - vagyis kivégezték ... (Szánhedrin 108.)

* * *

A továbbiakban a próféta Ábrahámot Isten kedveltjének - más fordítás­ban, mint említettük, barátjának - nevezi, és isteni oltalmat ígér neki és leszármazottainak. Mivel érdemelte ki ezt? A Jálkut szerint "a világ népei átaludták a lehetőséget, hogy Isten védőszárnyai alá kerüljenek. Ki volt az, aki ébresztőt fújt, és közel hozta őket a monoteizmushoz? Ábrahám."

 

  Így aztán "Isten barátja", aki a Talmudban "istenfélőként" szerepel, a próféta szavaiban Istent szeretetből- nem félelemből! - szolgálja, akinél az istenfélelem szeretetből fakad, vagyis ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó (Szotá 31.). Ábrahámot Isten felszólítja, hogy ne féljen, mert Ő vele van és megsegíti, ellenségeit pedig megszégyeníti. Ez az isteni ígéret többször is előfordul a Bibliában, méghozzá mind a három ősatyá­val kapcsolatban, s a mai napig is érvényes a zsidó népre, Ábrahám, Izsák és Jákob népére ...

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése