2009. szeptember 10., csütörtök

A TALMUD BÖLCSEI

SMUÉL, AKI "MEGÁLDOTT A" A BESÚGÓKAT
 

 

    A zsidó ember, aki naponta háromszor imádkozik, a Smone eszré, a Tizennyolc Áldás imában minden alkalommal kemény szavakkal emlékezik meg a besúgókról és az eretnekekről: "ne legyen reménységük", s "néped ellenségei mihamarabb irtassanak ki. . ."

Az "eretnekek áldását" minden imakönyvforgató ember ismeri, de kevesen tudják, ki a szerzője ennek az "áldásnak", amely tartalma. szerint inkább átoknak mondható. (A héber eufemizmus "áldásnak", bráchának mondja az átkot, mint ahogy "nagyotlátónak", szági náhornak mondja a vakot.)

A Talmud Smuél HáKátánt, vagyis "a kis Smuélt" nevezi meg szerzőként, aki Rábbán Gámliél megbízásából  volt az említett "áldás" szerzője, Ki volt hát Smuél: vajon miért hívhatták "kicsinek"? Az sem érdektelen, hogy kik lehettek a "besúgók és eretnekek", akik miatt ez a különleges részlet bekerült a napi imába. . .

Az általánosan elfogadott vélemény szerint Smuél a jávnei tanaitanemzedék első soraiban foglalt helyet, az "áldást" pedig a Templom pusztulása utáni első nemzedék vette föl az imarendbe. A neves történész, a Talmud-bölcsek életének és munkásságának egyik legalaposabb ismerője, A. Hyman azonban mást mond.

Szerinte Smuél HáKátán a Templom pusztulása előtt hatvan évvel elhunyt nagy Hillél tanítványa volt. Ezt a Jeruzsálemi Talmudból vett idézettel támasztja alá:

"A bölcsek egyszer összejövetelt tartottak a jerikói Bét Gérá padlásán.
Égi hang szólt hozzájuk: ťKettő van köztetek, aki érdemes az égi sugallatra, az egyikük Hillél. . . 
A bölcsek összenéztek, és mind azt gondolták, hogy Smuél HáKátán lehet a másik. Később, már Jávnéban, egy újabb tudós-összejövetelen hasonló történt. Akkor ezt hallották: Ketten érdemesek közületek az égi sugallatra, az egyikük Smuél HáKátán. . .  Örvendeztek, mert bebizonyosodott, hogy jól ťtippeltek. . . " (Jeruzsálemi Talmud, Szotá traktátus végén.)

* * *

Eszerint tehát Smuél fiatal korában Hillél tanítványa lehetett, s mestere halála után, még a Szentély idejében került Jávnébe. Hyman szerint ugyanis Jávnéban már a római ostrom előtt is létezett egy zsidó szellemi központ, mivel az előrelátó bölcsek rabbinikus bíróságot hoztak létre ott, és sok Talmud-tudós is oda költözött még Jeruzsálem pusztulása előtt.

Ezért mondta Jochánán ben Zákkáj Vespasianus római hadvezérnek, a későbbi császárnak: "Add nekem Jávnét és bölcseit!" (Gitin 56.) A Talmud elbeszélése szerint Rábbán Gámliél egyszer titkos tanácskozásra hívott hét tudóst, hogy a zsidó naptári év meghosszabbításáról beszéljen velük. Amikor összegyűltek, észrevette, hogy nyolcan vannak a vendégek. Megkérdezte, hogy melyikük jött hívatlanul. Smuél HáKátán fölállt: "Én jöttem hívás nélkül, mert egy halachikus kérdést akartam föltenni. . . " Később kiderült, hogy nem is ő volt az, aki kéretlenül betolakodott az összejövetelre, de magára vállalta, mert nem akarta megszégyeníteni az illetőt. Gámliélnak tetszett a kiállás, és azt mondta: "Ülj le, fiam!
Ide való vagy te, csak hát ebben a kérdésben a meghívott bölcseknek kell dönteniük. . ." (Szmáchot 8.)

A besúgók és eretnekek elleni "áldás" megalkotására szintén Jávnében került sor, és Hyman szerint ez is azt bizonyítja, hogy mindez a nagy nemzeti szerencsétlenség, a churbán előtt történt. Ekkor vált ugyanis igen aktívvá az új, keresztény csoportok mozgolódása, akiket a zsidó hagyomány az "eretnek", minim jelzővel illet, és a talpnyaló besúgás is virágzott, akárcsak a diktatórikus rendszerek idején. . .

A "Kicsi" elnevezés eredetéről különböző véleményeket ismerünk.
Egyesek szerint azért hívták így, mert szerény volt. Mások úgy gondolják, alacsony termetű lehetett, vagy egyszerűen csak a beceneve volt a kedves jelző.

Smuél szent ember hírében állott. A háláchában úgyszólván semmi sem maradt fenn tőle, az ággádában azonban annál több. Innen tudjuk, hogy például ha esőért imádkozott, azonnal elkezdett esni.
Egyszer csúf fertőzést kapott, a Talmud szerint éhezés vagy vétkes kapcsolatok következtében. Imádkozott, hogy bizonyosodjék be, nem a saját hibájából betegedett meg - s azonnal meg is gyógyult. . . (Sábát 33).

Halála előtt megjövendölte, hogy nagy bajok következnek a világra, a nép öldöklés és fosztogatás áldozatává lesz, Simeon ben Gámliél és Jismáél ben Elisá, a főpap pedig meg fog halni (Szotá 48). Így is történt:mindketten a római terrornak estek áldozatul.

* * *

Smuél HáKátán - aki elsőként használta a "Világ Ura", Ribono Sel Olám nevet (Ocár Jiszráél) - utódok nélkül halt meg, Hyman szerint körülbelül nyolcvanéves korában. Koporsójába kulcsait és noteszát is melléje helyezték. Így siratták: "Jaj, ez a szerény, jaj, ez a chászid: jaj, hogy meghalt Hillél tanítványa!" Rábbán Gámliél és rabbi Eliézer Így gyászolta: "Ez érdemes arra, hogy sirassák, ez érdemes arra, hogy gyászolják! Ha a királyok meghalnak, koronájukat fiaikra hagyják, Smuél pedig a világ minden kincsét magával vitte!" (Szmáchot 8).

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése