2009. szeptember 13., vasárnap

AZ IDÉN – CSAK A MÁSODIK NAPON

 

A sófár-fúvás titka

                                Avagy: a "bűnös" nő vétke



    Ros Hásáná egyik fő „kelléke” a Sófár (kos szarvából készült kürt). Az ünnepi szertartások során, a Muszáf ima előtt harminc hangot fújnak meg rajta. Ámosz próféta szerint a Sófár hangja félelmet kelt abban, aki hallja, a félelem pedig bűnbánatot ébreszt a zsidó ember szívében.

   Száádjá, a Gáon, pedig tíz féle értelmet tulajdonít a Sófárnak.

A különböző korok rabbijai számtalan magyarázatát adták a Sófárfújásban rejlő gondolatoknak (kávánot).

Sokan kabbalisztikus értelmet tulajdonítottak az elnyújtott, szaggatott és harsány, semmihez nem hasonlító hangoknak.

A Sófár-fúváshoz sok chászid történet kapcsolódik. Ezen történetek gyakori szereplője a berdicsevi Lévi Jichák rabbi, aki ezekben a legendákban rendszerint a zsidó nép „védőügyvédjeként” jelenik meg, aki mindenekelőtt az egyszerű, szegény zsidó iránt tanúsít őszinte megértést és szeretetet és vétkeikre mindig talál mentséget.

    Ilyen történet a következő is:
Egy Ros Hásáná előtti napon, Lévi Jicháknak, a berdicsevi cádiknak az a rossz érzése támadt, hogy nagyon sok vád éri a zsidókat az Égi Bíróság előtt, és nincs amit mentségükre felhozhatna a „védőjük”. Lelki szemei előtt megjelent, amint megalapozott panaszt tesznek az Égi Trónus előtt a zsidók ellen. Nemcsak neki voltak ilyen megérzései: Néhány nappal később levelet kapott a mezibuzsi cádiktól, Báruchtól, a Báál Sém Tov unokájától, melyben arra kérte, hogy a Félelmetes Napokon tegyen meg mindent, hogy elháruljon a zsidók feje fölött leselkedő veszedelem.

Reb Lévi Jichák minden idejét annak szentelte, hogy találjon valami olyan érdemet, amivel ellensúlyozhatná a súlyos vádakat. Egyik reggel, az ima után, kimenvén a templomból útját a szegénynegyed felé vette. Sokáig bolyongott a sikátorok között, mígnem az egyik viskóban különös „fényt” pillantott meg. Megértette, ezt a helyet kereste mostanáig. Bement a házba, ahol egy fiatal asszony, kendővel fedett fejjel ült, és a Kérelmek könyvét (Tchinot) olvasta.

Amikor a nő meglátta a cádikot, sírva fakadt. Ismerte a cádiknak azt a szokását, hogy a Szlichot, bűnbánat napjaiban, Ros Hásáná előtt fel szokta keresni a vétkeseket, és megpróbálja rávenni őket, hogy térjenek meg.

       Valóban vétkeztem, szent rabbi, de megbántam tettemet és megtértem – szólalt meg az asszony. Megtettem minden tőlem telhetőt – folytatta – hogy bűnömre bocsánatot nyerjek.

       – Ne búsulj – mondta neki a cádik – nem vagy te vétkes, inkább valami egészen nagy érdemed lehet az égben. Kérlek, pontosan meséld el nekem, mi történt veled.
A fiatalasszony kissé megnyugodva belekezdett történetébe:

       Szüleim, nyugodjanak békében, egy Berdicsev melletti kicsiny faluban laktak. Abból éltek, hogy egy kis tejfeldolgozót béreltek a falu urától. Mindössze 17 éves voltam, mikor árván maradtam. Ekkor elmentem ehhez a földesúrhoz, arra kérve őt, hogy hadd folytassam én szüleim munkáját, s így ne kelljen elmennem a faluból. Miközben beszéltem hozzá, már éreztem furcsa pillantását, és nem volt kétségem afelől, hogy szemet vetett rám. Megpróbált megérinteni, miközben erkölcstelen szavakat suttogott.

       Nagyon megijedtem, igyekeztem elmenekülni, de ekkor hirtelen nyugtatgatni kezdett, hogy, Isten ments, nem akar ő nekem rosszat, oda is adja a tejgazdaságot további három évre, fele bérleti díjért, csak engedjem meg, hogy megcsókolja gyönyörű hajfonatomat. Eközben már meg is ragadta két hosszú copfomat és szenvedélyesen csókolgatni kezdte őket.

       Hazaérvén lelkem nem talált nyugalmat, egész éjjel le sem hunytam a szemem. Úgy éreztem, hogy nagyot vétkeztem azáltal, hogy nem tudtam megakadályozni, hogy a földesúr megérintsen. Reggel ollót ragadtam, és levágtam mindkét copfomat. Másnap elhagytam a falumat, idejöttem Berdicsevbe, és elszegődtem szolgálónak. Gazdag családoknál szolgáltam, majd férjhez mentem. Tavaly meghalt a férjem, és azóta lelkiismeretfurdalásom van, hogy talán az én vétkem miatt kellett neki meghalnia.

       – Hol vannak a levágott hajfonatok? – kérdezte a rabbi.

       – Csak egyetlen tincs maradt meg belőle – válaszolta az asszony– és amikor már úgy érzem, hogy nem bírom elviselni a nehéz sorsom miatti fájdalmamat, akkor szoktam elővenni, s ilyenkor úgy érzem, hogy jogosan ver a sors...

       A cádik könnyes szemmel hallgatta végig az asszony vallomását. Mikor befejezte, megáldotta és elbúcsúzott tőle.

       Ros Hásáná napján a hívek érezték, hogy rabbijuk az eddigieknél sokkal nagyobb átéléssel imádkozik és könyörög az Égiekhez, hogy a súlyos vádak ellenére is meghallgatásra találjanak imáik. A cádik a sófárfúvás előtt ismét megmártózott a mikvében, majd visszatért az emelvényhez, és a sófár megfújása után csak állt magába roskadva, és nem szólt egy szót sem. Majd hirtelen felemelte fejét, tekintetét az égre vetette, és megszólalt:

       Világ Ura! Ha olyan sokat vétkeztünk, hogy bűneink lenyomják a mérleg serpenyőjét, fogadd el ennek az asszonynak egyetlen hajtincsét, tedd azt a másik serpenyőbe, s az majd a mi javunkra fogja billenni a mérleget!...

       Az Égi Bíróságon a cádik szavai nyomán nagy zűrzavar támadt, melyben elhaltak a vádló szavak. Az ég kapui szélesre tárultak, és a zsidók szívből jövő imái akadálytalanul áramolhattak be Isten színe elé. A cádik arca felragyogott, és a következő év áldott és bőséges lett.

 

   Az idén, Ros Hásánákor (szeptember 19 és 20), csak a második napon, vasárnap, fujunk Sófárt, mivel az első nap szombat, amikor a Sófár érintése is tilos

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése