2009. augusztus 18., kedd

A MESÜMED RADNÓTI – EPILÓGUS

     

    KUDARCBA FULLADT A HITEHAGYOTT ÜNNEPLÉSE

    A BUDAPESTI ZSIDÓ(?) HOLOKAUSZT KÖZPONTBAN

 

     Kezdjük talán a lényeggel: kudarcba fulladt az  az – esetleg öntudatlan – kisérlet, amely  egy hitehagyott zsidó (mesümed) költőt

akart a  pesti Holokauszt központban a megemlékezés középpontjába emelni.

 

    Értesüléseim szerint a "szubjektiv" esten, csúcsidőben, kb. 3-4 minján  volt jelen (az előadókon kivül), ami a pesti zsidók egészséges, még nem teljesen korrumpált énjét-génjét dicséri. "Vagyunk amik vagyunk" – énekli egy régi román-zsidó (jiddis) népdal – "de  zsidók vagyunk".

 

Még mindig. Nem lettünk hűtlenek atyáink Istenéhez, bár lehetett volna "igény rá".

                                                          * * *

        Innen Izraelből többet nem lehetett tenni, mint amit tettem: kiabálni, hogy "Geváld"! Zsidók ne tegyétek ezt. Ne nyujtsatok segédkezet a blaszfémiának!.

 

     Kitettem magam  gyalázkodó charliek és a szemforgató neofiták névtelen öklendezéseinek. Nem válaszolok nekik. A zsidóság nagy szemétdombján van elég hely minden oda valónak. Aki érdemben akarja tudni véleményemet a hitehagyottakról, névvel, cimmel, telefonszámmal – vagy közölni saját véleményét - tudja elérhetőségeimet.

 

     Sajnálatos tévedésemet korrigáltam és megkövettem a Mazsihiszt. Ők nem tehetnek róla, ők eladták a Páva utcát, ott a vevő az úr. Mindegy hogy a miniszter elvtárs, kétbalkezes "tanácsadója", vagy bizonyos H. Úr.

 
Nem a Sip utca. Sorry.
 
 Bár ők is tiltakozhattak volna a blaszfémia ellen, az egyedi képviselet jogán, de hát ők most örülnek ha élnek. És ha mesümed volt – "so what"?! – kérdezi egy baloldali barátom egy volt Somér kibbucban – "so what?"

 

                                                     * * *

      Végezetül mellékelem itt Gárdos Károly (Dosh), a világhirű rajzolómüvész és a Mááriv szerkesztőbizottsága tagja, cikkét amely 1990. április 20-án jelent meg a lapban  "Testvér – akarata ellenére" cimmel. A cikk Radnótiról szól, akivel Dosh együtt volt a bori haláltáborban. Az alábbiakban rövid szemelvények a cikkből, amely héber nyelven jelent meg az elterjedt izraeli napilapban:

 

     "...rajta fehér karszalag volt, ami a kitért (mesümed) zsidókat jelezte. Rajtunk, a többségen, sárga karszalag - - -"

 

       Dosh, aki Radnóti hiveként, mondhatnám haszidjaként, tünteti fel magát a cikkben, birálja bálványát, mivel az eltekint a zsidó szenvedéstől; ő mint kozmopolita világpolgár szenved, ő nem azonos, ő már kitért az útból, ő már fehér karszalagos

 

    Dosh az alábbi két sort idézi a "Hetedik eclogából", amely azt bizonyitja, hogy R. egy internacionalista összejövetelnek képzelte a bori haláltábort, ahol végülis agyonverték őt – mint zsidót:

 

     "Rémhirek és férgek közt él itt francia, lengyel, hangos olasz, szakadár szerb, méla zsidó a hegyekben..." (Itamár Jáoz-Keszt forditása)

 

    Vagyis voltak a haláltáborban zsidók is a sok népség között, ez tagadhatatlan, de a többség ugyebár...

 

     A pedáns Dosht ez láthatóan zavarja: szerinte a lágerben a foglyok zsidók voltak mind, csak a keret, az őrök, voltak németek és magyarok. Hogy lehetséges ez? – kérdezi Dosh fájdalmasan, cikkében – "egyszeri feledékenység lenne ez, véletlen lapsus? Nem logikus – mondja -  (hiszen) "a zsidók és sorsuk nem jelennek meg Radnóti egy versében sem amit a lágerben irt, valamint a halálmenet során – előző műveiben amit Magyarországon irt – pláne nem".

 

     "---igy aztán a neves és  nagyrabecsült költő élt és meghalt mint nem-zsidó. Irodalmi hagyatéka nem tanusitja miért ölték meg  - - - " irja Dosh, aki itt az emlitett "méla zsidót" jeleniti meg. Azon tanakodik, gyengeségből jutott-e Radnóti ide, vagy talán, ellenkezőleg: nagy lelkierő kellett ahhoz hogy dacoljon gyilkosaival --- ( és ha igy volt) " az alkotó legyőzte a hóhért:  nem engedte hogy erővel rákényszeritsenek egy nem kivánatos azonosságot..."

                                                      
                                                                  ***

                                                        

     Ezek  rövid idézetek voltak a szemtanu kortárs cikkéből. Aki annyira bálványozta a költőt és olyan jóban volt vele, hogy az egy szelet kenyeret adott neki a lágerben, abból a vekniből, amit jeggyürűjéért kapott egy náci-magyar őrtől (részlet a cikkből).

                                                    

                                                               * * *

     A Halacha szerint – és ez egyedül a mérvadó számunkra – a mesümed zsidónak számit élete végéig és a ráhintett viznek semmi jelentősége nincs. Ebből a szemszőgből nézve Radnóti (eredeti nevén Glatter) zsidó volt és aként halt meg, mint a többi hat millió. Lehet sajnálni és gyászolni – sajnálatunk és gyászunk hat millió részre oszlik – de nem kell és nem lehet példaképként állitani,

 

     Főleg nem a magyar zsidóság Holokauszt Központjában.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése