2009. június 12., péntek

ESZNEK A ZSIDÓK DISZNÓHÚST?"

 
Annyit zsidózok, amennyit akarok, te gázkamra-söpredék" –IDÉZI A NÉPSZAVA Lévai Júlia karcolatát egy antiszemita huligán "megnyilvánulásáról". Nagyon érdekes, főleg a punchline. Tessék elolvasni és kommentálni

 

Szombat délután háromtól Pest egy pontján éppen tüntetés zajlik a rasszizmus, fasizmus, és mindenfajta kirekesztő indulat ellen. Hajszálpontosan ebben az időben két indulatos, kigyúrt férfi tér be a budai Körtér egyik önkiszolgáló éttermébe. Csak az éhesebbjük rendel, ám hamar kiderül: rossz a véleménye a felkínált rántott húsról, s vissza is adja. A pultos szó nélkül visszaveszi, és várakozóan néz. Hiába teszi – egyelőre nem tudja meg, hogy Kigyúrt I. vajon mit kér rántott hús helyett. Viszont megtudja Kigyúrt II-től, hogy itt mindenki mocskos zsidó. A húst is egy mocskos, szemét zsidó hagyta ott a tányérján, aki előzőleg teliköpdöste bacilussal, ezt tették vissza a pultra, és akarják most rájuk sózni, úgyhogy általában véve dögöljenek meg a mocskos zsidók.

 
Egy nő áll előttük, éppen fizet. Megjelenése kényes ízlésre vall, s szemmel láthatólag rosszul hat rá a sok szóismétlés. Nem is tűri sokáig. Hátra fordul, s mélyen Kigyúrt II. szemébe nézve, a lehető legnyugodtabb hangon ezt mondja neki, úgy mellmagasságból:

– Ha még egyszer zsidózol, pofán váglak.

Ezután fogja a doboz salátáját, s kimegy. Erős a nap, így oldalra pislantva jól láthatja az aszfalton: Kigyúrt II. árnyéka folyamatosan kíséri őt. De most már nem fordul hátra, bevárja, amíg az árnyék melléje ugrik.

– Hogy mi a problémája, hölgyem? Mi a problémája?! – kapja a kérdést, vad fújtatások és szemek résnyire húzásának kíséretében. Nem késik válaszolni:

– Az a probléma, hogy ez itt egy nyilvános hely. Nyilvános helyen nem zsidózunk. Otthon lehet zsidózni.

Kigyúrt II. ekkor közszemlére teszi autokrata családtól megnyomorított, kizárólag toporzékolásra képes, nagyjából hároméves kori énjét. Ebben a minőségében páros lábon ugrál, és kezét ökölbe szorítva üvölt:

–Tudod, mi van itt, bazmeg? Tudod, hogy mi van ??!!

A biztonság kedvéért fújtat még egyet-kettőt.

– Mi van itt, bazmeg? – fordul felé a nő, a lehető legnyíltabb, őszinte érdeklődéssel.

– Szabadság van, tudod? Az van! Szabadság van, bazmeg!

– Ez neked a szabadság, bazmeg? Hogy szabadon zsidózhatsz, bazmeg?

Ekkor kis szünet áll be a beszélgetésben, végtére zavarba ejtő ponthoz értek. Először is itt ez a 60 kilónyi nő, aki minden további nélkül letegezi őt, a 130 kilóst. Azután meg szembe mer szállni vele, és kétségbe vonja a szabadságról alkotott képét. Mit képzel ez? Bár, ha most itt nyílt színen bemos neki, ennyi tanú előtt, az legalább két év, még a nácikkal időnként oly előzékeny ítélkezési rend keretei közt is. Úgyhogy itt most ütni nem célszerű. Na de mit válaszoljon?

Talán hogy „igen, bazmeg, ha nem tudnád, még a zsidó liberálisok szerint is az a szabadság, hogy én szabadon zsidózhatok, bazmeg”?

Hát, ami azt illeti, elég hülyén venné ki magát, ha bármiben is egy platformra kerülne a „zsidó hazaárulókkal”. Ráadásul ez a nő ugyanúgy azt mondja neki, hogy „bazmeg”, ahogyan ő mondta neki, hogy „bazmeg”. Mintha beszélhetnének egyazon nyelven! Hát nem beszélhetnek! Úgyhogy térjünk csak vissza szépen a fenyegetéshez:

– Annyit zsidózok, amennyit akarok, te gázkamra-söpredék, te is oda fogsz kerülni, a gázkamrába! Mint az elődeid!

– Nocsak, mégis volt holokauszt? – fut föl a nő szemöldöke a homlokára.

– Jesszus! – kapja a szája elé a kezét egy lány, akit a szomszédos cukrászdából jövet épp elért a „gázkamra-söpredék” nyelvi leleménye. Kigyúrt II-nek azonban ekkorra elege lesz a helyzetből: nem arra kondicionálta magát, hogy kérdezz-feleleket játsszon. Visszanyomul az önkiszolgálóba. S bár megtehetné, hiszen odabenn ellenállás nincs vele szemben, nem veri szét a helyet, csak háborogva szidja a „zsidó kurvát”, aki merészelt beleszólni a dolgaikba. Pedig abba nincs mit beleszólni.

Hát, ebben azért nem vagyok biztos.

Merthogy a kifogásolt rántott szelet disznóhúsból készült.

Esznek disznóhúst a „mocskos zsidók”?!
Lévai Júlia
 
 Namost, esznek vagy nem esznek, ez itt a kerdes.

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése