2009. március 26., csütörtök

Nők a Bibliában(6)

 

 

RIVKA (REBEKA) - A második ősanya

 

   Izsáknak, a második õsatyának volt a felesége Rivka, az

arameus Betuél lánya, Lábán húga. Az elsõ – és talán

egyetlen – „siduch" a Tórában, amely házasságközvetítõ által

jött létre.

 

    Sára halála után Ábrahám elküldte háznagyát, a damaszkuszi

Eliezert, szülõföldjére, Mezopotámiába, ott is Cháránba,

Náchor városába, rokonaihoz, hogy onnan válasszon feleséget

Izsáknak. Ábrahám meg is eskette Eliezert, nehogy

kánaánita lányt vegyen fiának.

 

    A szolga el is ment, tíz, minden jóval megrakott tevével,

meg is érkezett szerencsésen Náchorba, ott a kútnál megismerkedett

Rivkával (Rebekával), aki megitatta tevéit és

meginvitálta a külföldi vendéget házukba. Ott a szolga azon

nyomban elõadta jövetele célját, és megkérte Rivka kezét

urának fia, Izsák számára. Azok húzodoztak, a dolog meglepetésként

hatott rájuk – az is volt.

 

    Eliezer elõadásából kitûnik, hogy a távoli rokonoknak fogalmuk

sem volt arról, mi történt Ábrahámmal, amióta elhagyta

szülõföldjét, azt sem tudták, hogy fia van.

 

   Amikor Eliezer erõsködik, Betuél és Lábán ajánlják, kérdezzék

meg a leányt, hajlandó-e elmenni ezzel az idegennel

a messzi Kánaánba. Remélik, hogy a nagyon fiatal Rivka nemet

mond, de meglepetésükre Rivka hajlandónak mutatkozik,

mégpedig azonnal.

 

   Megérkeztükkor azonnal létrejön a házasság, minekutána

az Írás közli velünk, hogy „Izsák megszerette Rivkát". Elõbb

a házasság, utána a szerelem. Az Írás már tudatta velünk a kútnál

 történt találkozás során,

hogy Rivka nagyon szép volt. Nincs hivatalos adat arról,

hogy hány éves lehetett, de a Midrások szerint nagyon fiatal,

szinte gyerek még. Ezzel szemben Izsákról tudjuk, hogy

negyvenéves volt, vagyis ez három évvel a feláldozási kísérlet

(Ákédá) után történt.

 

   A nagy korkülönbség rányomta bélyegét a házaspár viszonyára,

mint azt majd látni fogjuk. Egyelõre Rebeka meddõ

– amint annak idején már elhalt anyósa, Sára is meddõ

volt. Ez általános jelenség volt az õsanyáknál (lásd Ráchelnél

is), mivel – mondja a Midrás – „az Örökkévaló vágyakozik

az igaz emberek imája után", és az õsatyák imádkoztak,

könyörögtek, hogy a feleségük szüljön.

 

Jelen esetben is – Izsák imádkozott és Rivka teherbe esett.

A terhesség nehéz és fájdalmas volt, „a fiúk tusakodtak a

méhében". Rivka nagyon csodálkozott és elment megkérdezni

az Örökkévalót, aki azt mondta neki, hogy ikrei lesznek,

vagyis „két nép van a méhedben, két nemzet válik ki

belõled. Egyik nemzet erõsebb lesz a másiknál, (de) a nagyobb

szolgálja a kisebbet!" (1Móz 25,23)

 

 Kivel konzultált Rivka a terhességével kapcsolatban? Egy

Midrás szerint elment Sém és Éver legendás tanházába, ahol

az isteni tanokat oktatták még a Tóraadás elõtt (itt tanult késõbb

Jákob is). Mások szerint apósát, Ábrahámot kérdezte

meg, aki próféta hírében állott. Férjét talán szégyellte vagy

nem merte megkérdezni.

 

A szülés idején kiderült, hogy valóban ikrek: két fiú. Az elsõ

egy vörös, szõrös csecsemõ, akit Ézsaunak neveztek el,

majd utána született testvére, aki Ézsau sarkát fogta, mintha

versenyt futna vele. Õ volt Jákob. Ekkor Izsák, a boldog apa,

60 éves volt, míg Rebeka legfeljebb huszonöt, esetleg harminc.

 

                                                       * * *

   Amikor a gyerekek felcseperedtek, még inkább kitûnt különbözõségük.

Ézsau vadóc volt, állandóan a mezõt járta és

vadászott, Jákob ellenben otthonülõ, elmélyülõ, sátorlakó,

pásztoralkat. Itt következik egy kulcsmondat az Írásban:

Izsák Ézsaut szerette (jobban), mert „ízlett neki a vad" (amit

Ézsau ejtett és hozott apjának), míg Rivka Jákobot szerette.

Ézsau eladja elsõszülöttségét Jákobnak egy tál lencséért és

ezzel lemond az öröklés jogáról, mivel Ábrahám szellemi

öröksége amúgy sincs ínyére.

 

   A Midrás szerint Ábrahám 15évvel korábban halt meg,

 mint ahogy eleve el volt rendelve

neki (vagyis 165 éves korában 180 helyett), hogy ne lássa

unokáját, Ézsaut, a rossz úton járni.

 

   S. R. Hirsch, a német neo-ortodoxia vezéralakja, azt írja,

hogy Izsáknak és Rivkának több gondot kellett volna fordítaniuk

fiaik nevelésére, mindegyikük természetes adottságainak

megfelelõen, és akkor lehet, hogy nem lett volna

ilyen nagy különbség kettejük között. Persze az akkori helyzetet

rávetíteni a XIX. század német-zsidó nevelési szisztémájára

(Tóra és Derech Erec), lehet élvezetes intellektuális játék,

de a valósághoz nincs sok köze.

 

Közben éhínség tör ki az országban, de az Örökkévaló figyelmezteti

Izsákot, ne menjen Egyiptomba apja nyomdokain.

Erre elmegy Gerárba, a tengerparti filiszteus királyságba,

ahol azt mondja Rebekáról, hogy…a testvére õ. Lehet,

hogy itt még emlékeztek a Sára afférra (az akkori király,

Avimelech, a mostani apja volt), és ezért nem történik

semmi.

 

De…

 

Egyszer Avimelech bekukucskált az ablakon (a Midrás

szerint az elõkelõ vendégek a királyi palotában kaptak lakosztályt),

és látta amint Izsák enyeleg a feleségével, Rivkával.

Ekkor magához hívatta és megrótta Izsákot, mert megtörténhetett

volna, hogy valaki a feleségével hál, s ezzel vétekbe

sodorta volna a vendéglátó országot, ezért utasítást adott ki népének:

 Aki ehhez az emberhez és feleségéhez

nyúl – halál fia.

                                                  * * *

Izsák megbecsült polgára a filiszteus országnak, amíg…

földmûvelésre adja a fejét, és százszoros termést arat. Isten

áldása volt rajta, állandóan gyarapodott, volt juhnyája,

marhacsordája és nagy szolgahada…, amivel kivívta a

filiszteusok irigységét. Avimelech nem hozott zsidótörvényt,

sem numerus clausust, hanem felhívta Izsákot szép

szóval, hogy most már távozzon, mert „sokkal nagyobb

(gazdagabb, hatalmasabb) lettél, mint mi". El is ment Izsák,

de nem messzire. Gyakorlatilag csak a fõvárost hagyta el,

hogy ne szúrjon szemet és Gerár völgyében telepedett le,

ahol kutakat ásott, és vizet talált.

                                                      

Mindezen idõben az Írás egy szót sem ejt sem Rivkáról, sem

a két fiúról. Mi van velük, mit csinálnak? A család, úgy néz

ki, Izsák árnyékában él. A legközelebbi személyes híradás

röviden közli, hogy Ézsau negyvenéves korában nõsült

– mint az apja! –, mikor is elvett két hettita lányt, Boszmátot

és Juditot. „Ezek ketten nagyon Izsák és Rivká ellenére voltak"

(Hertz fordítása lelki keserüségrõl beszél), mivel a vegyes

házasság a pogány kánaánitákkal az ábrahámi hagyományokkal

ellentétes volt.

                                                   * * *

Most idõben ugrunk egy nagyot. Izsák öreg, majdnem

vak, nem tudja, mikor fog meghalni. ( Ezért hívatja Ézsaut, nagyobbik fiát

(úgy látszik nem tudott a lencse ügyletrõl vagy azt érvénytelennek

tartotta), kéri hozzon neki vadat és készítse el

úgy, ahogy szereti, hogy megáldja õt halála elõtt.

 

   Rivka, a háttérben, már nem annyira passzív. Például már

hallgatózik is. A dolog nem tetszik neki. Egyrészt, mint tudjuk,

az õ favoritja Jákob, másrészt pedig Izsák terve ellenkezik azzal,
amit neki a szülés elõtt az Örökkévaló mondott,

hogy az idõsebb fogja a fiatalabbat szolgálni. Ennélfogva tipikus

nõi tervet szõ, hogy keresztezze Izsák szándékát:

Ézsau helyett Jákob fog bemenni és átvenni az apai áldást.

 

A terv, amit Rivka Jákob szájába rág, egyszerû. Menjen a

nyájhoz, hozzon két kecskegidát (Midrás: aminek az íze

olyan, mint a vadnak), õ, Rivka majd elkészíti, Jákob beviszi

apjához, kiadja magát Ézsaunak, és megkapja az apai áldást.

Jákob hezitál (a Midrások szerint ellenére van a rászedés, de

a mama szava parancs), mi lesz, ha a vak papa megtapogatja

és kiderül a turpisság, mivel Ézsau szõrös, õ meg sima

bõrü, és „átkot hozok magamra áldás helyett". Rivka vállalja

az átkot, csak menjen már, kár az idõért, mert Ézsau

mindjárt megjön a vaddal.

 

    „És Jákob ment, vette a gidákat, és hozta az anyjának…"

A Midrás a szavakból kiérzi, hogy Jákob kényszeredetten,

félve, sírva ment és jött. De az akció sikerrel járt, és Izsák

megáldotta Jákobot, abban a hitben, hogy õ – Ézsau.

                                                        * * *

Itt felmerül egy kardinális kérdés, miért nem próbálta

Rivka, aki ismerte Ézsaut és életvitelét, meggyõzni férjét arról,

hogy Jákob alkalmasabb az ábrahámi örökségre? Miért

kellett csaláshoz folyamodni, rászedni egy õreg és vak embert?

Van, aki azt mondja, hogy Rivka tudta: Izsák annyira szereti

Ézsaut, hogy szavai süket fülekre fognak találni. A Midrás

hozzáteszi a magáét: Ézsau becsapta apját, idõnként vallási

kérdéseket tett fel neki, amibõl az öreg azt hihette, hogy

nagyfia egy bechóved, hithû ábrahámista.

 

    Érdekes, pszichológiai választ ad a kérdésre Naftali Zvi

Yehuda Berlin (Neciv), a neves volozsini jesivavezetõ. Amikor

Rivka Náchorból való jövetele után elõször meglátta Izsákot,

az éppen imádkozott égnek emelt kézzel. Rivka nagyon

megijedt, és ijedtében leesett a tevérõl. Amikor megtudta,

hogy ez a „szent ember" a kiszemelt võlegénye – még

jobban megijedt, és ez a félelem egy életre meghatározta viszonyukat.

 

   Rivka mindenben alárendelt szerepet játszott

Izsák házában, „és nem volt vele úgy, mint Sára Ábrahámmal

vagy Ráchel Jákobbal, akik között ha valami vita volt,

akkor nyíltan megmondták a véleményüket, hanem Rivka

hallgatott, mert félt a férjétõl…" – írja a Neciv. Ebbe a szituációba

valószínûleg a nagy korkülönbség is belejátszott. Jákob

tanácskozott két feleségével, (Ráchellal és Leával), mielõtt

a család elhagyta Lábán házát (lásd a Ráchel és a Lea fejezetekben),

de Izsák, akinek csak egy felesége volt, úgy viselkedett

Rivkával, mintha kisgyerek lenne.

 

Ezért nem merte lebeszélni a férjét Ézsau megáldásáról, és

ezért próbálta asszonyi csalafintasággal elérni azt, amit

akart.

                                               * * *

Mint tudjuk, Rivka (aki állandóan hallgatózott, hogy mit beszél

férje Ézsauval – Neciv) elérte célját. Azonban a dolognak

nem lett ezzel vége. Ézsau, a bõsz vadász, fogait csikorgatta

és fogadkozott: Ha meghal a papa – megölöm Jákobot.

Rivkának visszamondták ezt, aki ekkor megragadta a kezdeményezést,

és megparancsolta Jákobnak, meneküljön

Cháránba, fivére, Lábán házába, és maradjon ott egy ideig,

amíg lecsillapul Ézsau haragja. „Akkor majd küldök érted,

és hazahozatlak. Miért veszítenélek el mindkettõtöket egy

napon?" – mondta Rivka.

 

Jákob ismét szót fogad. Mit is tehetne? Az apai áldás

ugyan tarsolyában van, õ az ábrahámi örökség – szellemi –

letéteményese, de kérdés, mit ér ez Ézsau kardjával szemben.

Jákob már futna is, de el kell búcsúzni a papától. És mit mondjon neki?

 Nem mondhatja, hogy Ézsau meg akarja ölni.

Ezt Izsák el sem hinné szeretett fiáról.

 

Itt ismét az anyai furfang érvényesül. Már láttuk az elõbbiekben,

hogy Ézsau házassága a hettita lányokkal – nem

volt Izsák és Rivka ínyére. Rivka kihasználja ezt a momentumot,

és felmelegíti a bosszantó vegyes házasságot, azt a

látszatot keltve, hogy Jákob azért megy nagybátyja házába,

hogy ott feleséget keressen magának a családból, akik bár

nem ortodox zsidók a mai értelemben, de nem is velejükig

romlott kánaániták. Ennélfogva:

 

   „És mondta Rivka Izsáknak: Unom az életemet a hettita

lányok miatt. Ha Jákob is ilyen hettita lányt vesz feleségül

– mit ér akkor az életem?"

 

   Az öreg Izsák azt hiszi, hogy elértette a célzást. Talán

meglepi, talán nem, hogy Rivka most – elõször! – kezdeményez,

hozzáfordul és mond neki valamit, ami eddig nem

fordult elõ. Mindenesetre Izsák érvényesíti családfõi jogát,

hívatja Jákobot, és megparancsolja neki: ne vegyen feleséget

Kánaán lányai közül, hanem menjen Paddán Árámba (annak

a vidéknek a neve, ahol Chárán városa van, a két folyam

között), ott is Betuél házába, és onnan vegyen magának feleséget.

Újfent megáldotta Jákobot, és elküldte.

 

Ézsau meghallotta ezt, de nem tudta, hogy Jákob elõle

menekül, hiszen a hivatalos ok az volt, hogy feleséget keres

magának. Ekkor „észrevette" Ézsau, hogy a kánaánita lányok

nem tetszenek Izsáknak (Rivkát nem említi, õ itt is a

háttérben marad!). Erre Ézsau elvette unokahúgát, Jismáél

lányát, Mochlátot, elõzõ feleségei mellé.

                                                     * * *

Rivkáról ezután már nem hallunk semmit. Haláláról sem,

temetésérõl sem. Csak Jákob említi halála elõtt, amikor kéri,

temessék el õt a Machpéla barlangban, mert oda temették

Izsákot és Rivkát is. A Midrás elmondja, hogy éjjel temették

el, hogy senki ne tudjon róla. Ez Rivka egyenes kérésére történt.

Ugyanis azt mondta: Jákob, a cádik fiam, külföldön

van, Izsák, a cádik férjem, vak és nem tud kimenni a házból.

Ki fog koporsóm után menni? Ézsau. Köszönöm, nem kérek

belõle…

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése