2009. március 24., kedd

HETI HÁFTÁRÁ - VÁJIKRÁ

           

Fele tüzelő, fele bálvány-"isten"

 

(Ám zo jácárti li)

 

"Ne rettegjetek, és ne féljetek! Hiszen régóta hirdettem, megmondtam, és ti vagytok a tanúim! Van-e isten rajtam kívül? Nincsen szirt, nem tudok róla! ... Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt. Térj meg hozzám, mert megváltottalak!"  (Jesájáhu 44:8.,22.)

 

    A fejezetben Jesájáhu próféta, akiről már szó volt, a Babilóniába deportált zsidókhoz szól, akik elcsüggedvén és lemondván a közeli megváltás lehető­ségéről, az ottani bálványkultusz uszályába kerültek: "belefáradtak", úgymond, Izrael Istenének szolgálatába. A  hasonlat megdöbbentő, ha a mai galuti zsidóságot - főleg a keleteurópit - vesszük példának.

 

Jesájáhu emlékezteti a népet, hogy amúgy is csak ímmel-ámmal teljesí­tette a Szentély-szolgálat kötelezettségét. Most, Babilóniában, már nincs lehetőség az áldozásra. Isten önmagáért, könyörületességből és irgalmas­ságból kezdeményezi Izrael vétkeinek eltörlését. A próféta szemében Isten­nek a zsidó nép iránti szeretete oly magától értetődő és feltétel nélküli, mint az anya szeretete gyermekei iránt. Isten elhozza Izrael megújhodását - nem azért, mintha a nép rászolgált volna, hanem saját szent Nevéért: hogy a népek lássák az isteni kegyelem megnyilvánulását (1. H. Hertz).

 

A hangsúly itt a közvetítő kiküszöbölésén van. Izrael Istenének nincs szüksége közvetítőkre, "kijárókra": a kapcsolat közvetlen és bensőséges, akárcsak a tékozló fiúval, aki megtér a megbocsátó szülőhöz. Rabbi Ákivá, a nagy tánáita, aki hosszú élete végén a római terrornak esett áldozatul, ezt így fejezte ki: "Boldog vagy, Izrael! Ki előtt tisztultok ti meg? Ki tisztít meg benneteket? Mennyei Atyátok maga!" (Jomá 8.)

* * *

Itt is érdemes megemlíteni, hogy miért választották ezt a fejezetet a Vájikrá hetiszakasz háftárájául. A kapcsolat kézenfekvő: a szidrá az áldozatokról, a Szentély-szolgálatról szól. Mint a fejezet elején olvashattuk, a próféta ezen

 

 

szolgálat elhanyagolása miatt feddi a zsidókat, emlékezteti Izraelt, miféle kifogásokat hozott fel, amíg állott a Szentély, mígnem bekövetkezett a babilóniai fogság, amikor már ha akarták volna, sem teljesíthették volna a szolgálatot.

* * *

  A Midrás szerint Isten itt szemrehányást tesz Izrael népének, mert idegen­utánzó buzgalmában annyira sem tiszteli őt, mint a legutolsó faragott képet, fa- vagy vasbálványt. Joszi bár Chániná szerint azt mondja az Örökkévaló: "Fiaim annyiba sem vettek, mint a vacsora végén a kompó­tot ... " - vagyis még bálványaik közt sem voltak hajlandók besorolni akár az utolsó helyre is (Jálkut, Jesájá 43:457.).

 

    Rabbi Jehudá mondta rabbi Joszé nevében: "Mondá az Örökkévaló: »Lám-lám, mit tettek velem vétkeitek, hogy leromboltam Házamat és felégettem Szentélyemet, szám­űztem fiaimat a világ népei közé - és most itt ülök egyes-egyedül ... «" (Uo.)

* * *

A háftárá következő részében Jesájáhu felhagy Izrael ostorozásával. "Ne félj, szolgám, Jákob, Jesurun, akit kiválasztottam! Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Szellememet árasztom utodaidra, áldásomat sarjadékaidra." ( jesája 43:2-3.) Hertz az általunk kiemeit részt így fordítja: " ... úgy öntöm szellememet a te magzatod­ra ... ", és kommentárjában T. K. Cheyne angol Biblia-kritikust idézi: ,,»Az ókori emberek szemében a száműzetés azonos volt a nemzeti halál­lal. Az életet adó szellemnek mindenekelőtt újjá kell élesztenie a zsidó érzést úgy, hogy a Jákobhoz vagy Izraelhez és Izrael Istenéhez való tarto­zás gondolata a büszkeség és boldogság forrásává váljék.«"

 

A próféta vitriolos gúnnyal mutatja be a pogány bálványkultusz "tech­nikáját": színesen leírja, mint fog a fafaragó egy darab fát, cédrust, tölgyet vagy csert; a felét arra használja, hogy melegedjék tüzénél, kenyeret vagy húst süssön, majd a másik feléből istent farag magának, és leborul előtte. A fatuskó előtt hajlongóknak "szemük nem képes látni", vagyis szellemi­leg vakok - hiszen a normálisan gondolkodó ember nem. képes ilyen ostobaságra.

 

   A következő metafora valóban az ostoba baromról szól, akihez a maga készítette bálványt imádó tuskó hasonlít: "Ez a hamuban legelő, akit az elámított szív félrevezetett ... " - ahogyan a klasszikus fordítás írja. Kommentátoraink szerint a "hamuban legelő" olyan, aki elfogadja az értéktelen hamut éltető táplálékként, holott még a barom sem megy legelni a hamuvá égett mezőre.

            .

Ámosz Cháchám (Dáát Mikrá, Jesájá, a 44. fejezet összefoglalása) a Talmudot idézi, amely szerint megengedhető a bálványimádás kigúnyolá­sa mint az ellene folytatott harc egyik formája, sőt ezt a tételt éppen ezzel a próféciával támasztja alá (Megilá 25.).

* * *

"Eltörlöm hűtlenségedet, mint a felleget, vétkeidet, mint a felhőt ... "

 

    Rási szerint Isten Egyiptomot és a pusztai vándorlást említi: ott törölte el Izrael vétkeit. Nagy gyakorlatom van ebben - mondja az Örökkévaló - térj meg, és minden meg van bocsátva ...

 

 Ámosz Cháchám szerint ez a prófécia egyformán vonatkozik a Babilóniából hazatérni készülő szám­űzöttekre és a későbbi generációk zsidóságára. Az ígéret sarkalatos voltát az is bizonyítja, hogy az engesztelő napi imába is bevették ezt a verset mint a megtérés fontosságának igazolását (Uo.).

 

 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése