|
Új rovat |
| BEVEZETÉS A BIBLIAI ZSOLTÁROK KÖNYVÉBE, NAFTALI KRAUS "DÁVID ZSOLTÁRAI" CIMÜ KÖNYVE ALAPJÁN, AMELY AZ Ősi forrás SOROZAT NYOLCADIK ÉS KILENCEDIK KÖTETEKÉNT 1999 ÉS 2000-BEN JELENT MEG BUDAPESTEN A GÖNCÖL KIADÓNÁL ÉS MÁR RÉG NEM KAPHATÓ |
|
A Zsoltárok a Biblia (Tanach) harmadik részének - Ktuvim (Szent Iratok) - szerves és jelentős része. A hagyomány Dávid királytól eredezteti, és kétségtelen, hogy a 150 zsoltárfejezet nagy részének Dávid volt a szerzője vagy az ő idejéből származik. Ugyanakkor a talmudi hagyomány azt tartja, hogy Dáviddal együtt még tíz "öreg"írta a Zsoltárokat, közöttük Mózes is.
A bibliakritika a Zsoltárok keletkezési idejét sokkal későbbre teszi; egyeseket Ezra idejére, a babilóniai fogság utánra, másokat a Hasmóneus korszakra stb. Mint a Biblia többi könyvének esetében is, a modern bibliakritika sorra-rendre megkérdőjelezte a 19. század "felvilágosult" kutatóinak álláspontját, és az archeológia legújabb eredményeivel is alátámasztja a hagyományos felfogást a Biblia könyveinek eredetét illetően.
Nekünk itt tökéletesen elég a hagyomány álláspontja, mivel bennünket itt és most elsősorban a Zsoltárok mondanivalója, jelentősége, a zsidó nép körében betöltött szerepe érdekel. |
|
A ZSIDÓ IMA ALAPKÖVEI
|
| Ehhez elsősorban azt kell tudnunk, hogy az ősi zsidó imarend alapját a Zsoltárok képezik. A mindennapi, reggeli és esti imák nagy része - a Smá Jiszráélon kívül, ami a Tórában foglaltatik valamint a 18 áldáson kívül (Ámidá vagy Smone eszré) - szinte kivétel nélkül zsoltárok. A mai modern imakönyvekben, amelyek szél- vagy lábjegyzetben közlik az imák eredetét, az ájtatoskodó vagy akár az érdeklődő azonnal megállapíthatja, a zsoltárok melyik fejezetét mondja, amikor imádkozik.
Ugyanez áll nagyjából a szombati és ünnepi imarendre is. Ennek több oka is lehet, nem utolsó sorban az, hogy amikor még nem voltak nyomtatott imakönyvek, és a kézzel másoltak igen ritkák voltak, olyan szövegekre volt szükség, amiket a nép széles rétegei ismertek és betéve tudtak. Természetszerűleg ilyenek voltak Dávid zsoltárai, amelyek legtöbbjének fő jellemzője egyrészt az egyszerű istenfélelem, a természet rendjének dicsérete, másrészt az isteni Gondviselésnek való alárendelése.
tezik, amelyek a zsoltárokat témájuk szerint dolgozzák fel. Vannak hálaadó zsoltárok - ezekből egy meghatározott csokrot hívunk Hállélnak - és vannak történelmi hátterű zsoltárok, amelyek bizonyos eseményekre utalnak.
Elfogadott a Zsoltárok öt könyvre való felosztása. Mások, főleg haszidok, 30 napra osztották fel, mindennap egy rész kerül sorra, és így havonta egyszer bevégzik a Zsoltárok könyvét. Az egyes zsoltároknak CÍmük van, amely egyrészt a szerzőre, másrészt a használt hangszerre utal, amit a zsoltár éneklésénél használtak. Ehhez azt kell tudni, hogy a zsoltárokat először és elsősorban a Szentélyben "használták", ahol a leviták énekéhez szolgáltatták aszöveget.
Az aggáda ezzel kapcsolatban elmondja, hogy Dávid király ágya felett egy hárfa függött a falon, és minden éjfélkor, amikor a szél megpengette a hárfa húrjait, Dávid felkelt és zsoltárokat mondott Isten dicsőségére.
Ennek történelmi alapja valószínűleg az, hogy a Írás szerint Dávid már ifjú korában tehetségesen hegedült, így került Saul király környezetébe, ahol a búskomor királyt felüdítette zenéje. Ámosz Cháchám (Dáát Mikrá) feltevése szerint Dávid pásztor korában tanulta meg a zenélés csínját-bínját, és az általa akkor szerzett pásztordalok voltak a Zsoltárok első darabjai, amiket az első Szentélyben a Dávid által szerzett zenével énekeltek és muzsikáltak.
PRÓFÉCIA VAGY HIMNUSZ?
A Zsoltárok hagyományos kommentátorainak eltérő véleményük volt arról, vajon a szöveg jellege és jelentése prófécia-e vagy dalba szedett himnusz, ami Isten dicséretét zengi. Már mondottuk, hogy napjainkban a Zsoltárok nagy része imaszöveg, míg népies vetületében a Zsoltárok a jámborság eszközeként - mint az istenfélelem kifejezője - a nép széles rétegeit szolgálják.
Azonban évezredekkel ezelőtt voltak, akik a Zsoltárok részébenegészében próféciát láttak, míg mások megkérdőjelezték ezt. Az első tézist Száádjá, a Gáon vallotta, aki szerint az egész zsoltárszöveg Dávid próféciáj a, ideértve azt is, amit Mózes Imája néven ismerünk. Itt kell megjegyezni, hogy a hagyomány Dávidot és vele együtt a Zsoltárok szerzőiként ismert néhány "öreget" (Ászáf, Héjmán, Jedutun és Kórach fiai) a 48 próféta között tartja nyilván.
Mások hangsúlyozták, hogy maga az a tény, mely szerint a Zsoltárok nem a Biblia Próféták részében találhatók, hanem a Szent Iratok részben, arra mutat, hogy ez nem prófécia, hanem az ún. "szent sugallat" alapján íródott, ami egy más kategória.
A legizgalmasabb feladat a Zsoltárok értelmezésében a különböző nyelvi áramlatok és kifejezések összehasonlítása és értékelése. A fordításban, amelynek megvannak a maga nehézségei, ez persze elvész. A Bö1cseink fogalmazta tíz héber kifejezés, melyekkel a zsidó ember társalog Istenével, imádkozik, könyörög, fohászkodik stb. - egyrészt lefordíthatatlan, másrészt egy erőltetett, mechanikus fordítás, fonákjára fordíthatja az egész művet.
A továbbiakban több magyar, zsidó és nem zsidó fordítás kritikai felhasználásával megpróbálunk betekintést nyerni a dávidi életmű - a Zsoltárok - kulisszái mögé, Még csak azt tegyük itt hozzá, hogy napjainkban a különböző kiadású Zsoltárokban, ismeretlen szerző(k) magyarázó sort biggyesztettek az egyes fejezetek fölé, amelyekben elmondják, mi a fejezet rövid tartalma, illetve milyen búra-bajra jó éppen ezt a fejezetet elmondani és nem egy másikat. Aki érti a Zsoltárok szövegét, észre fogja venni, hogy vannak köztük olyanok, amelyek elmondása megnyugtató hatással van az egzaltált emberre, míg másokban olyan érzést kelt, mint egy szívből jövő ima, amit egy szenvedő ember fogalmazott meg. Vannak, akik olyan nyelven olvasnak-mondanak zsoltárokat, amelyen értik őket; vallásos zsidó asszonyok magyar nyelvű Thillim olvasása közben is tudnak könnyeket ejteni. Ez természetes is, hiszen imádkozni, akárcsak Tórát tanulni, minden nyelven lehet.
ELSŐ FEJEZET:
JÁRNI - ÁLLNI - ÜLNI
"Boldog ember az, aki nem jár (el) a bűnösök tanácsa szerint; a vétkesek ösvényén nem áll és nem ül a gúnyolódók társaságában, hanem az Örökkévaló törvényében leli örömét és a Tórájáról elmélkedik éjjel-nappal. Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi gyümölcsét, nem hervad el lombja és siker koronázza minden tettét. Nem így a gonoszok, hanem úgy, mint a pelyva, amit szétszór a szél. Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítélet idején, sem a vétkesek az igazak közösségében. Mivel tudja az Örökkévaló az igazak útját, míg a vétkesek útja pusztuláshoz vezet." (Zsolt 1,1-6)
"Boldog ember az - állapítja meg az első zsoltár első sora -, aki nem jár (el) a bűnösök tanácsa szerint; a vétkesek ösvényén nem áll és nem ül a gúnyolódók társaságában". Járni, állni, ülni - három kategória. Ha nem járt ott, hogyan állhatott, és ha nem állt, hogyan ülhetett le? - kérdik a kommentátorok a Talmud nyomán.
Válaszuk: láncreakcióról van szó: aki arra jár, meg fog ott állni és a végén le is ül. Vannak, akik a gúnyolódók alatt nem azokat értik, akik viccelődnek és könnyelműsködnek, hanem azokat a gyökeréig romlott embereket, akik ékesszólóan tudják előadni ferde nézeteiket, és ezzel sokat ártanak embertársaiknak. Azonban - folytatja a költő - nem elég az, hogy valaki nem teszi a rosszat és ölbe tett kézzel ül, hanem az Örökkévaló törvényeiben kell hogy lelje örömét, vagyis a Tórában, mivel nincs légüres tér; ott, ahol nincs Tóra, oda benyomul a nihil, a romlottság, az idegen kultúra. A Midrás megszámolta, 20 alkalommal fordul elő a Zsoltárok könyvében a "boldog" kifejezés, szemben a Jesája könyvében húszszor leírt "Jaj, annak" kifejezéssel. Az éjjel-nappal folytatott tanulás Jósua könyvében fordul elő először mint kötelező előírás: "És mélyedj el benne éjjel-nappal" (Jós 1,8). Ezért rendelték el Bölcseink a reggel és este elmondandó Smá Jiszráélt, amivel szükség esetén le lehet tudni az "éjjel-nappal" való kötelező tanulást. Ugyanott a Midrás egy érdekes megjegyzést fűz ehhez, Jehuda, a Fejedelem nevében. Eszerint "a Zsoltárok örök érvényűek, minden nemzedékhez szólnak, és ne olvassák őket úgy, ahogy Homéroszt vagyis mint egyszerű, profán poétikát), hanem tanulmányozzák őket, akárcsak a legfontosabb Halachákat" (Midrás Thillim 1).
A Homérosszal való összevetés azt sugallja, hogy voltak idők, amikor a zsidók a görög kultúrát kultiválták, a bölcsek azonban a Zsoltárokat helyezték előtérbe, ami módfelett érthető.
MÁSODIK FEJEZET
LÁZADÁS ISTEN ÉS FELKENTJE ELLEN - "Miért háborognak a népek, és a nemzetek miért kovácsolnak hiú terveket? A föld királyai felkelnek, a fejedelmek összeesküsznek Isten és felkentje ellen. Szakítsuk szét köteleiket, vessük le rabláneaikat, (mondják, de) aki az égben lakik kineveti őket, az Örökkévaló gúnyolódik rajtuk. Majd így szól hozzájuk haragjában, izzó dühében rémíti őket: Én kentem fel királyomat, Cionon, szent hegyemen. Elmondom nektek pontosan, mit mondott nekem az Örökkévaló: A fiam vagy, ma adtam neked életet. Kérd tőlem és örökbe adom neked a népeket, birtokul a földkerekséget. Vasvesszővel töröd össze őket, szétzúzod mint cserépedényt! Ezért, ti, királyok, térjetek észhez, okuljatok, ti bírái a földnek. Félelemmel szolgáljátok az Örökkévalót és reszketve vigadjatok. Hódoljatok a fiúnak, nehogy megharagudjék és utat tévesszetek, mert hamar fellángol haragja, (de) boldog, aki oltalmát keresi." (Zsolt 2,1-12) Már itt, a második fejezetben vannak olyan nehezen értelmezhető illetve megfejthető képek és kifejezések, amelyek a leghomályosabb prófétai szövegben is csak alig-alig fordulnak elő. A fejezet egyes kifejezéseit minden fordítás másképp adja vissza, és a változatoknak nem csak lingvisztikai jelentősége van, hanem azok a zsidó-keresztény hitvita szerves részét alkotják. Mi itt a zsidó fordításokhoz ragaszkodunk, amelyek a hagyományos exegetika alapján magyarázzák a zsoltárt, annak hátterét és jelentőségét. Ennek két fő vonulata van, amiket itt Rási, minden idők legnagyobb kommentátora egy rövid mondatban közöl velünk: Az egyik: Bölcseink az egész zsoltárt a messiási időkre vetítik, annak minden ismérvével: a felkent király maga a Megváltó, a Messiás, aki ellen a népek felkelnek, fellázadnak és háborút vezetnek ellene. Azt az idők végén zajló apokaliptikus háborút, amit a zsidó hagyomány, bizonyos prófétai versek alapján, Góg és Magóg háborújának hív (a téma Ady Endrét is megihlette, lásd Góg és Magóg fia vagyok én című versét). A másik, ami Rási szerint inkább fedi a szöveg egyszerű értelmezé- sét: Dávid királlyá avatásával hozza kapcsolatba a "népek", konkrétan a filiszteusok mozgolódását, akik azonnal mozgósítottak, hogy megakadályozzák azt a számukra nem kedvező eseményt, miáltal Izraelben egy erős központi hatalom létesülne. Rási idéz Sámuel könyvéből, ahol a háború és kimenetele egyértelműen le van írva: "Amikor meghallották a filiszteusok, hogy Dávidot Izrael királyává kenték, fölvonultak ellene ... " (2Sám 5,17). Ekkor Dávid két ízben is megverte a filiszteusokat, akik ezután már nem képeztek katonai veszélyt Izrael számára, sem Dávid, sem fia, Salamon idejében. Ámosz Cháchám - aki a Dáát Mikrá sorozatban magyarázta a Zsoltárok könyvét - feltételezi, hogy a fejezet bármelyik háborúra vonatkozhat, amit egy Dávid Háza-beli király vívott ellenségeivel, mivel minden zsidó királyt a szent olajjal kentek fel (Semen Hámischá), így mindannyian Isten felkentjének számítottak (héberül Másiáeh Hásém). Ebből fejlődött ki, később, a Másiách=Felkent=Messiás fo- galma. Eszerint tehát a fejezet nem feltétlenül egy bizonyos konkrét hábo- rúról szól, hanem mondhatták, nyilvánosan felolvashatták minden zsidó háború előtt, amikor a harcra kész katonák morálját emelni akarták. Ámosz Cháchám azt is hozzáteszi logikusan, hogy "minden háború, amit a népek vívnak Izrael ellen, az tulajdonképpen lázadás Izrael Istene ellen, aki kiválasztotta Izraelt népének és Dávid Házát Izrael uralkodójának".
AZ APA-FIÚ KOMPLEXUM ...
A fentiek alapján fogjuk megérteni azokat a furcsa kifejezéseket, amelyekkel itt találkozunk, mint "fiam vagy, ma adtam neked életet" vagy "Hódoljatok a fiúnak, hogy meg ne haragudjék ... "
A zsidó exegetika szerint ez Izrael királyára vonatkozik, aki felavatása napján - amikor felkenik királynak -, mintegy Isten fiának szá- mít. Rási ezt úgy értelmezi, hogy mivel a felkent király képviseli a népet Isten előtt, s mivel a zsidó népet Isten "elsőszülött fiam" -nak nevezi - szimbolikus an (2Móz 4,22) -, így az őt megszemélyesítő király mintegy Isten fiának, vagyis kedvelt jének számít. Rási hozzáteszi, hogy ezt Nátán, Gád és Sámuel próféták mondták Dávidnak, aki itt Isten szavait idézi. Ibn Ezra szerint Dávid szavaiból az derül ki, hogy Isten őt fiának titulálja, aki úgy tiszteli őt, ahogy egy fiú tiszteli apját. S mivel az apa az, aki vagyonát, birtokát fiára örökíti, ezért mondja neki itt Isten, csak kérjen, és örökbe adja neki a népeket.
Mivel a dolog érzékeny idegeket borzol- amint azt a továbbiakban látni fogjuk -, a hagyományos kommentátorok ugyancsak szőrmentén foglalkoznak az itteni apa-fiú komplexummal. Rási hangsúlyozza, hogy "találkoztunk Izrael királyainál olyanokkal, akik kedvesek voltak Isten szemében, fiúknak neveztettek, mint Salamon, akire azt mondja az Írás, hogy »Ő a fiam lesz és én atyja leszek és örökre megszilárdítom trónját Izraelben« (lKrón 22,10)".
Ugyancsak Dáviddal kapcsolatban az Írás a szájába adja azt az idézetet, amelyben Istent atyjának és szabadító szirt jének nevezi (Zsolt 89,27).
... ÉS A KERESZTÉNY EXEGETIKA
Szemben az említett zsidó felfogással, már az első keresztények kihasználták a Biblia ezen félremagyarázható verseit, hogy abban a názáreti megváltó voltának igazolást találjanak. Így a Zsoltárok némely versét, valamint Jesája próféta egyes kitételeit Jézusra vonatkoztatták, és ezzel kezdetét vette egy áldatlan és vég nélküli hitvita, amelynek során - fóleg a középkorban - mindig az üldözött zsidók húzták a rövidebbet. Ámosz Cháchám szerint a keresztény felfogás alapja az a - második Templom idején keletkezett - tévhit, amely a messiási idők vártremélt történéseit a.jelenkorra vetítette, mintha azok itt és most már valósággá váltak volna. Ha a várva-várt Messiás már itt van - valahol a közelben -, nem kell más, csak egy bizonyos személy, aki "veszi a lapot" és felvállalja a tisztséget.
Dávid Kimchi - Rádák - egyike azon hagyományos kommentáto roknak, akik felvették a kesztyűt, és a Zsoltárokra írott kommentárjukban vitába szállnak a keresztény exegetikával, és saját fegyverükkel, az Írásversek értelmezésével bizonyítják, hogy a zsoltárköltő előtt nem Jézus példája lebegett, amikor a zsoltárokat és benne a félreérthető kifejezéseket leírta. d
"EZ A LÓ REUVÉN FIA?" Itt Kimchi egy meglehetősen drasztikus példával illusztrálja a keresztény exegetika melléfogását, amikor a "fiú" alatt Jézust értik: "Nem lehet egy hús-vér emberre azt mondani, hogy Isten fia, mivel apa és fia csak egy fajtájú lehet; ahogy nem lehet azt sem mondani, hogy "ez a ló Reuvén fia" ... stb. - majd azt is hozzáteszi: "az Istenség egy és oszthatatlan, nem osztódik és nem szaporodik ... " Kommentárja végén Kimchi azt tanácsolja olvasóinak, ezt válaszolják keresztény vitapartnerüknek, és tegyenek hozzá értelmük és belátásuk szerint: "És ha megkérdezik, mi tehát a vers értelme - mondd nekik, hogy az vagy Dávidra, vagy az eljövendő Messiásra értendő".
A fejezet utolsó mondata is sok gondot okozott a fordítóknak és nemkülönben a kommentátoroknak, akik - eltekintve a szándékos félremagyarázástól- nem tudtak mit kezdeni a "bár" kifejezéssel, ami arameusul fiút (is) jelent, de ezenkívül még sok mást is. Ha fiúnak fordítjuk - ahogy tettük - ezúttal igénybe véve a régi Imit fordítást, akkor értelme azonos a fentivel: hódoljatok a királynak, akit Isten fiává fogadott.
Van, aki a bár alatt tisztaságot ért - az Artscroll angol fordítása: Yearn for purity -, ez tulajdonképpen arra utal, hogy a zsidóknál nincs fizikai értelemben vett istenkép, amit csókolgatni lehetne és ezért csak a tisztaságnak lehet hódolni, vagyis a Szellemi Lénynek, akit nem jelképez semmilyen alak, faragott kép és bálvány.
Ibn Ezra konkrét szokásként említi, hogy a király kezét szokták csókolni hódolatból, "ahogy ez a mai napig is divat Indiában".
Bölcseink a Talmudban leszögezték, hogy az első két fejezet a Zsoltárok bevezetője, de különben szembeötlő tény, hogy majdnem minden fejezet teljesen önálló és nincs értelmi kapcsolatban az előtte. vagy utána következővel. (Folyt.köv,)
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése