2009. január 5., hétfő

A KÜZDELEM TIZEDIK NAPJÁN...

.
Január ötödikén, a harcok tizedik napján, végre hallatta hangját a hivatalos magyar zsidóság. A Mazsihisz honlapján, tegnap, az alábbi közlemény jelent meg, melyben a Magyar ZSIDÓ KONGRESZZUS kiJelenti hogy Izraelnek joga van megvédeni önmagát.
Értesülésünk szerint a közleményt Feldmajer Péter elnök szövegezte meg.
Az alábbiakban a közlemény teljes szövege:

A modern zsidó államot megalakulása óta folyamatosan fegyveres fenyegetések, támadások érték az arab világból, és hosszú időnek"kellett eltelnie ahhoz, hogy a palesztin lakosság többsége tudomásul vegye a békekezdeményezéseket és elismerje Izrael létezését, elfogadja a békés egymás mellett élés elvét.

Izrael eleget tett vállalt kötelezettségeinek és 2005-ben teljes egészében kiürítette a Gázai övezetet, lehetőséget adva ezzel az ott élőknek arra, hogy saját maguk szervezzék meg életüket, s nyugodt hétköznapokon építsék országukat, fejlesszék gazdaságukat.

A kivonulás utáni békés fejlődést 2007-ben megakasztotta az, hogy a Hamasz terrorszervezet fegyveres erőszakkal megdöntötte a demokratikusan megválasztott Palesztin hatóságot és a Gázai övezetben, és egy terrorista mini-államot hozott létre.

Ez a terrorista csoport folyamatosan rakétákkal támadta a zsidó állam déli részét, majd egymillió békés ember életét és biztonságát veszélyeztette

Célpontjai, mindig lakott területek, óvodák, iskolák, kórházak voltak, céljuk pedig kizárólag az, hogy minél több izraelit öljenek meg, korra, nemre, vallásra, pártállásra való tekintet nélkül, félelmet, rettegést keltsenek a polgári lakosság körében.


A létrejött tűzszünetet számtalanszor sértették meg újabb rakétatámadásokkal, s Izrael példátlan türelmet tanúsított, mikor ezekre csak a legszükségesebb mértékben válaszolt.

A tűzszünet meghosszabbítására tett javaslatokat Gázából visszautasították és megsokszorozták a kilőtt rakéták számát, munkájukat végző, otthon pihenő embereket gyilkoltak meg.

Minden embert megillet az önvédelem joga, és ugyanez megilleti a nemzetközi jog szerint az államokat is, de míg minden egyes ember saját maga döntheti el él-e ezzel, addig egy állam vezetőinek kötelességük polgáraik érdekében az önvédelem gyakorlása.

A Gázában hatalmon lévő terrorista csoportok túszként tartanak több mint egymillió civil lakost, katonai bázisaikat lakóházakba, iskolákba, mecsetekbe telepítették, és büszkén hangoztatják, hogy semmilyen árat sem sajnálnak azért, hogy elpusztítsák a zsidó államot, annak több mint hatmillió lakosát elűzzék, meggyilkolják.
Magyarországnak, a Magyar Köztársaság Kormányának, a parlamenti pártoknak egyértelművé kell tenniük, - mint azt tette több európai politikus és George W. Bush amerikai elnök is - hogy a konfliktusban az önvédelmet gyakorló Izrael mellett állnak és elítélik a tűzszünetet felmondó, és azt sokadszori felhívásra is elutasító Hamasz terroristák provokáló, agresszív támadásait.

Felkérünk minden magyarországi civil szervezetet, hogy álljon ki a gyilkos terrorista támadásokkal szemben önvédelmet gyakorló izraeli nép mellett



Magyar Zsidó Kongresszus


Budapest, 2009. január 5.

1 megjegyzés: